Sok értékes barátom unszol évek óta, hogy írjam meg az életemet. Most úgy látom, elérkezett az idő, hogy állandó sürgetésüknek eleget tegyek, és papírra vessem életem folyását, annak minden csalódásával és bánatával, örömével és vígságával egyetemben. Az Úristen kitűnő emlékezőtehetséggel áldott meg, s ezért két-három éves koromig visszamenőleg apró gyermekkorom minden nevezetesebb eseményére ma is egészen világosan emlékszem.


NE


Kaposon születtem 1871. november 16-án. Szándékosan nem Kaposvárt mondtam, mert akkor még szülővárosomat mindenki csak Kapos”-nak nevezte.


Ügyvéd, tárcaíró, képviselő, igazságügy-miniszter, titkos tanácsos, a Monarchia Delegációjának előadója, a Magyar Külügyi Társaság egyik társelnöke, a Magyar-Finn Társaság, a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetsége elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, az Országos Központi Hitel-szövetkezet igazgatósági tagja, a Magyar Jogász Egylet, a Nemzetközi Jogász Szövetség (ILA), az Interparlamentáris Unió (UIP), a Rotary Club tagja volt.


Valamilyen rejtélyes és bizonytalan ifjúkori nagyravágyástól hevítve olyan formában képzeltem, hogy valamivel több akarok lenni, mint egyszerűen „ügyvéd”, s hogy még mi egyéb, arról persze nem volt tiszta képem… Talán képviselő is, talán író is, vagy talán csak úgy általában européer, ami abban az időben csábító divatos fogalom volt, de semmi esetre se csak „ügyvéd úr”.


Élete teljesnek mondható. Császárok, királyok, hercegek köreiben forgott, tevékenykedett, mindig az igaz ügy érdekében. Élete teljes a maga természetes tragédiáival: kétszer megözvegyült; teljes az örömeivel: harmadik házassága után már 10 gyermeke viselhette nevét, unokái születtek legalább három kontinensen.


Nagy Emil első felesége Kenessey Adél (1880-1910) volt.

Négy lányunk és egy fiunk született. A négy lány közül Adélka 1900 decemberében született, s rá 11 hónapra ikerlányok [Erzsébet és Éva] s így egyszerre három rendbeli egy évesnél fiatalabb lányporonttyal törődés szakadt szegény feleségem nyakába. Ő erkölcstelennek tekintette volna a gólya „dirigálását", ebbe semmiképpen se egyezett bele, s ennek a szent felfogásnak lett a vértanúja. Előbb Ádám fiam született [1903], aztán Margitka lányom [1908], s amikor 10 évi házasság után hatodszor szállt házunkra a gólya, feleségem meghalt gyermekágyban az újszülöttel együtt.


Nagy Emil második felesége Emődy Ilona (n.a. - 1917) volt.

Megismerkedtem Emődy Ilonával, aki Emődy József alkotmánypárti képviselőnek volt a lánya. Művelt, finom és kedves lény volt. Úgy gondoltam, hogy nála megfelelőbb anyát nem adhatok növekedő leányaimnak. Boldog házaséletet éltem másodszor is, de sajnos ez se tartott sokáig, mert feleségem a világháborúban kórházi ápolónő lett, s közben tífuszt kapott és rövid, szép házasság után meghalt. Újra egyedül maradtam. De most már nem öt, hanem hét gyerekkel. Katóka [1916] csak egy éves volt, Emilke [1914] pár évvel idősebb.


Nagy Emil harmadik felesége Göllner Mária (1894-1982) volt.

Amikor Emődyékhez jártam, találkoztam ott egy végtelenül okos, művelt, bájos 16 éves fiatal lánnyal, Göllner Máriával, akivel sokat foglalkoztam, s aki nekem nagyon tetszett. De természetesen 23 éves korkülönbség mellett másra, mint pajtáskodásra gondolni se lehetett, hiszen alig volt idősebb, mint lányaim. Ilonka halála után múlt az idő, s második özvegységemben már a Kis-Sváb-hegyen laktam, amelyet elhagyott kőbányából óriási költséggel gyönyörű hellyé alakítottam át. Itt éltem 7 gyermekemmel. Egyik délután Göllner Máriával beszélgettünk, aki a Sors különös rendeltetése folytán „véletlenül" látogatott meg minket. Bája és kivételes erkölcsi értékei mellett végtelenül művelt volt. Még 1918. október 22-én kötött házasságunk előtt bölcsész-doktorátust szerzett, és már több írása jelent meg. Boldog házasságunk Isten jóságából kifolyólag ma is tart, s három fiunk született: István [1919], Sándor [1926] és Kristóf [1930].


K

 

Kissvábhegyi házának egy részét a felesége által alapított első magyarországi Waldorf-elvű iskola nebulóinak fejlődése számára biztosította.

 

Különös intézmény volt! Feleségem külföldi útjai során megismerkedett a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyár munkásiskolájával, amelyet a gyár tulajdonosa eredetileg alkalmazottjainak gyermekei számára létesített Rudolf Steiner pedagógiai elvei nyomán, hamarosan azonban elözönlötték más tanulók is. Ennek a stuttgarti iskolának István fiam is a növendéke volt néhány hónapig, hat éves korában.

1933-ban, Hitler uralomra jutásakor az iskolát feleségemmel egyetértésben bezártuk, mert nem tudtuk volna elkerülni, hogy a német iskolának valamilyen formában előbb vagy utóbb ne legyen egyfajta náci színezete. Ennek akartunk elébe vágni. Feleségemnek bármennyire fájt is az iskola megszűnése, a későbbi évek tökéletesen igazolták közös elhatározásunk helyességét.



Bizakodó, örömteli érzéssel olvassa azt a hírt minden jó magyar, hogy az angol képviselőházban már nyolcvankilencre emelkedett azoknak a képviselőknek a száma, akik parlamenti csoportba tömörülve azt tűzték ki célul maguk elé, hogy alaposan és szakszerűen foglalkoznak a rettenetes trianoni szerződés ügyével és azzal kapcsolatban Magyarország sorsával. Ha a magyar társadalom, kormány és diplomácia rettenthetetlen kitartással tudnak dolgozni, úgy annak, ami most Angliában megindult, végbe kell mennie a többi országokban is. Ez a békés revízió útja s ne adja Isten, hogy kényszerűségből rákerüljön a sor a nem békés revizióra. Mert revíziónak jönnie kell mindenképpen.

 

Nagy Emil élete tipikus magyar sors volt. A boldog békeidők után megtapasztalta és átélte a náci, a nyilas, majd a bolsevik diktatúrát, végül 80 éves korában kitelepítették.


Édesapám, Nagy Emil, 1946 nyarán Rostás-pusztán, 75 éves korában, szinte egy ihlet lendületében két hónap leforgása alatt írta meg emlékiratait. Forrásmunkákat nem használt, csak a tárcáiból és előadásaiból merített szó szerinti idézeteket iktatta be később kéziratába." (Vámosi Nagy István)


Férjemet 1951. május 21‑én, 80 éves korában kitelepítették. Ez annál furcsább volt, mert 1939 óta a politikától visszavonult, és egyszer már a németek is elhurcolták." (Nagy Emilné dr. Göllner Mária)


1953 júniusában hirdették ki az amnesztiát, Nagy Emil szeptemberben szabadulhatott.


„A hemiszférák párbeszéde c. könyvemet Alfred Meebold és szülővárosa, Heidenheim emlékének szenteltem. Még ezen a könyvemen dolgoztam, amikor férjem haláláról értesültem. 1956. augusztus 20-án, Szent István napján, délelőtt 10 órakor halt meg, abban az órában, amikor korábban mindig a Szent István-napi ünnepségre indult. Nem érte meg a forradalmat és a magyarországi helyzet javulását." (Nagy Emilné dr. Göllner Mária)




Emberi számítás szerint évtizedek telnek el, amíg életrajzom napvilágot lát, s addigra nevem már többé-kevésbé feledésbe merül.


Nagy Emil prófétikus szavai beigazolódtak. Emlékiratainak lapjai sokáig rejtve maradtak, összegyűjtött és szerkesztett változata csak 2011-ben jelenhetett meg. Könyvesboltokba nem került...


NE

Egy politikus élete