J

Keresztelő János és János evangélista

Írta Nagy Emilné dr. Göllner Mária


Keresztelő János életét mind a négy evangélium elmondja, talán a legrészletesebben Lukács. Az életrajzok rendszerint a születéssel kezdődnek és annak a halálával végződnek, akinek az életét leírják. A Keresztelő életrajza az evangéliumokban nem csak a születésig megy vissza, hanem az előző inkarnációig, és nem a Keresztelő halálával végződik, hanem a halál utáni spirituális működésének leírásával.

Az Ótestamentum utolsó szavai hírül adják Krisztus eljövetelét, de azt is hírül adják, hogy Illés próféta visszatér még Krisztus jövetele előtt. Malakiás az a próféta, aki az Ótestamentum utolsó könyvét és utolsó szavait írta. A következőket mondja:

Ímé én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem a Földet az átokkal.

Ezek az Ótestamentum utolsó szavai. Az Újtestamentumban Lukács evangéliumának első fejezete tartalmazza Gabriel arkangyalnak Keresztelő János születésére vonatkozó szavait:

És ez Ő előtte fog járni Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse. Hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. (Lk I.17)

Ilyenképpen Illés individualitása híd az Ótestamentum és az Újtestamentum között. Illés a régi zsidók prófétája, Keresztelő János Krisztus hírnöke lett.

Amikor Keresztelő János elérte a harmincadik életévét, végigjárta a folyó körül az egész vidéket, prédikálván a keresztelést, a vezeklésért, a bűnök bocsánatáért.

Krisztus akkor kezdte meg tanítását, amikor a Keresztelő már befejezte az övét. Nemsokára a Keresztelő lefejeztetett. Halála után Krisztus gyakran szólt róla és Ő is kinyilatkoztatta, hogy Keresztelő János Illés reinkarnációja. (Mt 17, 11‑13, Mk 9,11)

Az evangélium Keresztelő János történetét igen körülményesen mondja el; másrészt nagyon kevés utalás van benne János evangélista életére vonatkozólag és mindig ezoterikus formában. Rudolf Steiner kibetűzte az Akasha‑krónikából János evangélista életét és felfedi előttünk azt. Elmondja, hogy János evangélista nem volt fivére annak a Jakabnak, aki Zebedeus fia és egyike a tizenkét tanítványnak. Ő Krisztus tanítványa, a negyedik evangélium, a három levél és az Apokalipszis írója, amik mind fontos részei az Újtestamentumnak. Az Apokalipszis az utolsó könyv, ezzel fejeződik be az egész Biblia. János sohasem említi saját nevét. Evangéliumában csak azt mondja, hogy ő az a tanítvány, aki Krisztus keblén nyugszik az utolsó Vacsorán és ott állt a kereszt alatt Krisztus halálakor. Hangsúlyozza azt is, hogy ő az a tanítvány, akit az „Úr szeret vala", a „szeretett tanítvány". Mi az igazi jelentése a régi nyelvek használatában annak a kifejezésnek, hogy „szeretett tanítvány"? Ez a kifejezés azt jelzi, hogy egy olyan személyre vonatkozik, akit a Mester maga avatott be a legnagyobb bölcsességbe. A kereszténység előtti beavatás három és fél napos, halálhoz hasonló alvásból állt és több évig tartó morális és spirituális előkészítés után következett be. Akik ilyen beavatáson mentek át, teljesen megváltoztak és gyakran új nevet is kaptak. Krisztus eljövetele után a beavatás teljesen új formát öltött és a három és fél napos, halálhoz hasonló alvásra nem volt többé szükség. Az első ember, aki ilyen Krisztus utáni beavatáson ment át, Saul volt (Krisztus maga volt a beavatója) és beavatása után új nevét a Pált vette fel.

Az utolsó olyan ember, aki az iniciáció régi formáját, a három és fél napos halálhoz hasonló alvást élte át, Lázár volt. Krisztus maga avatta be őt a „Lázár feltámasztásával" és beavatása után Jánosnak nevezték. A Krisztustól kapott és erővel áthatott bölcsesség képessé tette őt arra, hogy megírja evangéliumát, a három levelet és az Apokalipszist. Amikor evangéliumában János úgy beszél magáról, mint a „szeretett tanítványról", ezt azért teszi, mert maga az Úr avatta be őt. Beavatása előtt Lázárnak hívták.

Ha gondosan tanulmányozzuk Keresztelő János Szent Keresztelő János és János evangélista életrajzát, indíttatva érezzük magunkat arra, hogy összehasonlítsuk őket. És úgy látjuk, hogy életrajzaik, éppen részleteikben, nagyon különböznek egymástól. Szinte azt mondhatnók, hogy bizonyos értelemben ellentétesek. Már születési dátumuk is mutatja a két ember karmikus helyzetének ellentétes voltát. A Keresztelő június 24‑én született, az evangélista pedig december 24‑én. A Keresztelő az év leghosszabb, János evangélista az év legrövidebb napján született. Június 24. után a nappalok rövidülnek, december 24. után pedig a nappalok hosszabbodnak és az éjszakák rövidülnek.

János evangélista születésnapja nagyon közel esik ahhoz a naphoz, amelyen a Jézus‑gyermek született, viszont a Keresztelő születésnapja pontosan az év ellenkező felére esik. Keresztelő János mélyen megértette születési konstellációjának a Krisztus [Jézus] születési konstellációjával való ellentétességét, hiszen azt mondja:

Annak növekednie kell, nékem pedig alászállanom. (Jn III.30)

A Keresztelő Krisztus előfutára volt. Rudolf Steiner mint előfutárról beszél róla és azt mondja: „A Keresztelő a jövőbe mutató üstökös". A Keresztelő teljesítette misszióját, amikor Krisztus tanítani kezd, miután Keresztelő János megkeresztelte Őt a Jordán folyóban.

János evangélista Krisztus követője, leghívebb követője volt. Ő volt az egyetlen tanítvány, aki Krisztust a Golgotáig követte. A Keresztelő földi életbe lépését ragyogó kozmikus fény veszi körül, de sorsa csakhamar sötétté válik. János evangélista az év legsötétebb idején született, de csakhamar találkozik a Világ Világosságával.

Krisztusnak nem volt szüksége beavatásra, mert Ő volt a Logos. Amikor azonban emberi lénnyé lett, olyan sajátságos tapasztalaton kellett átmennie, amely bizonyos értelemben helyettesítette a beavatást. Ez a keresztelés volt, amelyet a Jordán vízében a Keresztelő hajtott végre. Ezzel ellentétben Krisztus teljes beavatásban részesíti János evangélistát. Keresztelő János az utolsó volt a Krisztus előtti utolsó beavatottak közül; az ő beavatása máshonnan származott, nem Krisztustól. János evangélista az első keresztény beavatott. Világosan meg kell különböztetnünk a beavatás három fajtáját: a kereszténység előtti zsidó beavatást, melynek Keresztelő János volt a reprezentánsa; Lázár‑János krisztusi beavatását, amelynek régi formája, de új alapja volt; Pál Krisztus utáni beavatását, amelynek új formája és krisztusi alapja volt.

Keresztelő János az utolsó Krisztus előtti zsidó beavatott és János evangélista az első keresztény beavatott. Mi a különbség a kettő között? A Krisztus előtti időkben a vér mágikus ereje miatt, ahhoz igazodó beavatási alapra volt szükség. Főleg azokat válogatták ki beavatásra, akik kiválasztott családba születtek, akiknek a vérét tehát az ősök speciális módon készítették elő. Ezekben a családokban a házasságok a papok és a beavatottak irányítása mellett jöttek létre. A fizikai‑testi alap, az öröklési áramlás által elősegítette a beavatást. Keresztelő János ilyen családból származott. Az evangéliumok hangsúlyozzák, hogy papnak a fia. Anyjának elődei is egyenesen Áronig, Mózes fivéréig visszavezethetően papok voltak. A Keresztelő ereiben papi vér folyt, ami akkoriban elengedhetetlen feltétele volt a beavatásnak. Krisztus új fejlődést hozott. Felszabadította az emberi lelket és minden ember számára megnyitotta a beavatás útját. Teljesen megváltoztatta a beavatás feltételeit. Különleges elődökre már nem volt többé szükség. Az evangélista nem említi János őseit és születését. Ennek már nem volt fontossága a szellemi fejlődésben. Viszont fontosak voltak az ősök a Keresztelő fejlődésére vonatkozólag.

Mivel Krisztus teljesen új áramlást vitt a beavatásba, ezért Rudolf Steiner a következő mondattal kezdhette a modern beavatásról szóló könyvét:

Minden emberben szunnyadnak olyan képességek, amelyeknek kifejlesztésével ismereteket szerezhet a magasabb világokról.

A Krisztus előtti időkben ez a mondat nem felelt volna meg a teljes valóságnak. Krisztus kegyelméből azonban ez most igaz a számunkra. Krisztus maga az utolsó prófétának tekintette a Keresztelőt. Rudolf Steiner a következőket mondja:

A Keresztelőt Krisztus az utolsónak tartotta azok közül, akik a legtisztább, legnemesebb formában adják a próféták tanításait, amely tisztán és nemesen áradt az elmúlt korokban az emberiségbe.

A Törvény és a Próféták korszaka Keresztelő János koráig tartott. Ő még egyszer az emberiség elé állítja a régi tanítást, a régi lelki tartalmat. János evangélista viszont Apokalipszisében az új fejlődést írja le: a Föld és az emberiség jövőjét, egészen a kozmikus Jupiter‑korszakig. A Keresztelő a múltat képviselte, János evangélista pedig a jövőt.

A Keresztelő élete rövid volt. Harmincadik életévének elérése után csakhamar meghalt. János evangélista élete kivételesen hosszú volt, a legenda szerint közel száz évig élt. A Keresztelő sohasem hagyta el Palesztínát, János evangélista sok helyre utazott. Elment például Rómába, Patmoszba és sorsa elvezette őt egy nagyon nevezetes helyre, a kisázsiai Efezuszba. János evangélista Efezuszban fejezze be életét. A kereszténység előtti időkben Efezusz fontos misztérium‑központ volt és egy nagyon híres ember, Hérakleitosz, a nagy tanító, itt élte le életét.

Efezuszban különösképpen a Logos‑misztériumot ápolták. Az efezuszi misztériumoknak valóban a legfontosabb célja az volt, hogy tanulmányozzák a teremtő, a kozmikus Igét, a Logost és vele egyesülten éljenek.

János evangélista a kozmikus teremtő Ige működésének leírásával kezdi evangéliumát és ismételten hivatkozik a Logosra. Nagyon lényeges dolog, hogy János evangélistát rendeltetése Efezuszba vitte. Szinte úgy tűnik, mintha kifejezetten a Kerubok és az égi harmónia mesterei a Logos iránti szeretetükben küldték volna oda.

Rudolf Steiner sokszor hangsúlyozza a négy evangélium egymástól különböző jellegét. Mindegyik egy bizonyos szempontból írja le Jézus Krisztust. Máté a fizikai testét; Márk a Krisztusban működő kozmikus‑éterikus erőket; Lukács Krisztus lelkét, asztráltestét, amelyben itt a Földön élt; János az Ő isteni lényéről beszél, a Logosról, aki testté lőn és benne lakozék.János nem említi Jézus születését és gyermekkorát, de hatalmas képet fest teremtő tevékenységéről.

A régi efezuszi misztériumok már nem állottak fenn János evangélista idejében. Ezt Pál apostoltól tudjuk, aki szintén Efezuszba jött. Pál és János új korszakot nyitottak Efezuszban: keresztény közösséget alapítottak itt és János élete végéig tanítója és vezetője maradt az efezuszi keresztény közösségnek.

János evangélista efezuszi tartózkodásával kapcsolatban nevezetes esemény játszódott le. Az efezuszi templom sok száz évvel azelőtt a szűzi Diana istennőnek volt szentelve. Ez a márványtemplom a hét csoda egyike volt. Krisztus előtt 358‑ban ugyanazon az éjszakán égett le, melyen Nagy Sándor született.

A legenda elmondja, hogy a Szent Szűznek, Isten anyjának el kellett hagynia Palesztínát. Ő is Efezuszba ment és ott élt élete végéig. János evangélista a Szent Szűz közelében élt idős koráig. Keresztelő János viszont gyermekkorában állt hozzá közel, amikor a Szent Szűz még fiatal anya volt. Sok nagy festő festette meg együtt az idős János evangélistát és a Szűz Máriát. Raffaello a Gyermeket festette meg sokszor a fiatal anyával, a Szent Szűzzel. Ebből a szempontból is ellentét volt János evangélista és a Keresztelő között.

Ezt az ellentétet megtaláljuk halálukkal kapcsolatban is. Keresztelő János erőszakos halállal halt meg: Heródes lefejeztette, mártírrá vált. János evangélista is megtapasztalta a halált, amikor Lázárnak hívták. Krisztus feltámasztotta őt és beavatta. János evangélista tehát ismerte a halált.

Amikor Rómában üldözték az első keresztényeket, Szent Péter fejjel lefelé keresztre feszítették, Pál apostolt pedig lefejezték. János evangélistának alapjában véve mártírhalál volt a rendeltetése.

A legenda elmondja, hogy egy forró olajjal telt üstbe tették, de ő sértetlenül jött ki belőle. Ez május 6‑án történt. János evangélistát erről az eseményről „olajban főtt Szent Jánosnak" is nevezték. Üldözői felismerték, hogy magasabb erők védik őt és száműzetésbe küldték Patmosz szigetére. Itt írta Apokalipszisét, a Kinyilatkoztatás Könyvét. Gietto lefestette ezt a jelenetet. Amikor János evangélista száműzetése lejárt, Efezuszba ment és itt maradt a keresztény közösségben. A legenda szerint egy vasárnap, amikor már közel száz éves volt, közösségének tagjai szokásuk szerint összegyűltek szobájában, amely egyúttal templomuk is volt. Nagy csodálkozásukra a szoba közepén egy üres koporsót találtak. János evangélista belépett és prédikált az összegyűlteknek. Beszédének végén ezt mondta: eljött számára az ideje annak, hogy elhagyja földi testét és a szellemi világba lépjen. Mindenkitől elbúcsúzott, befeküdt koporsójába, szemét lehunyta és lelke tudatosan ment át a szellemi világ küszöbén.

A Keresztelő erőszakos halált halt fiatal korában, az Evangélista viszont csendesen, teljes tudattal távozott, közel 100 éves korában. Az ő lelke számára a halál csak lakhelyének felcserélése volt.

A János evangélistáról szóló legendák imaginatív módon világosabban írják le individualitásának jellemző vonásait, mint bármilyen pszichológiai analízis. Világos most már előttünk, hogy mik a lényeges különbségek a Keresztelő és János evangélista között. De miért hívják mind a kettőt Jánosnak?

A régi időkben a neveket nem véletlenül adták, hanem a nevek kifejezték a személy jellegét. Krisztus megváltoztatta néhány tanítványának nevét, mert régi nevük már nem fejezte ki átalakulásukat.

Az a tény, hogy két individualitásnak ugyanaz a két neve van, nyilvánvalóan a köztük lévő lelki rokonságot hangsúlyozza. János evangélistát, mielőtt Krisztus feltámasztotta őt, Lázárnak hívták. Miért hívták ezután Jánosnak? Beavatása után volt‑e Lázár‑Jánosnak valami sajátságos kapcsolata Keresztelő János Szent Keresztelő Jánossal, aki akkor már nem volt az élők között? Rudolf Steiner választ ad erre a kérdésre a Márk‑evangéliumról szóló előadásaiban. Kifejti, hogy a Keresztelőben lakó lélek Illés lelke volt és felteszi a kérdést: Mi történt ezzel a lélekkel, amikor a Keresztelőt börtönbe vetették és Heródes lefejeztette? Az evangélium beszél erről. Éppen Heródes jegyzi meg, hogy a Keresztelő halála után Krisztus összes tanítványa sokkal nagyobb erővel működött, mint azelőtt. Heródes félt attól, hogy talán újra megjelenik a Keresztelő lelke. Rudolf Steiner beszél a Keresztelő halál utáni működéséről:

Krisztus tanítványai és a Keresztelő lelke között lévő mély kapcsolat erőteljes inspirációként hatott.

A „Tanítvány, akit az Úr szeret vala" a Krisztustól kapott beavatás eredményeként különösen fogékony volt a Keresztelőtől származó inspirációval szemben. Beavatása után azért neveztetett Jánosnak, hogy egész életén keresztül mély kapcsolatban egyesülve maradjon az eltávozott Keresztelő lelkével. János evangélista sohasem vesztette el ezt a kapcsolatot. János evangélista nem inkarnációja a Keresztelőnek, hanem mély és közvetlen kapcsolatban van a Keresztelő lelkével.

Az ellentétes karmával bíró két individualitás Krisztus által spirituális, magasztos egyesülésben élt, az egyik még a Földön, a másik pedig a szellemi világból tevékenykedik; és mind a kettő megtartja a maga külön, független individualitását.


Dornach, 1955


J