Pohl János

Ezotérikus szunniták: a szúfi mozgalom

részlet Az iszlám áramlatai c. műből


Bevezetés

Az iszlám, mint a többi világvallás is, a legkülönbözőbb beállítottságú emberek hitét szeretné összefogni. Minden korban találhatunk olyanokat, kik nem szeretnek, vagy talán soha nem is tanultak meg önállóan gondolkodni és így akkor érzik magukat jól és biztonságban, ha a legapróbb részletekig a megszokottat, az átvettet, az előírtat követhetik. Ezek a mai iszlámban a vahhabiták már megtért, vagy potenciális követői.

Az egyéni tapasztalatszerzés hívei viszont, kik egész életüket - az őket körülvevő társadalom céljaitól eltérően - a magasabb világokkal való kapcsolatkeresésre szeretnék szánni, egy elgondolt skála másik végén találhatók. Ők a szúfi-mozgalom mai vagy jövendőbeli tagjai lehetnek. Ebben a mozgalomban az önállóság viszonylagos, tulajdonképpen csak a cél elérése után bontakozik ki, mert az út csak vezetővel, tanító segítségével járható. Ebben a fejezetben ezt a végletet ismerjük meg.

A kompromisszummal, mely a magasabb világok felé törekvést a mindennapi élettel összekötheti, mely önálló fejlődést tehet lehetővé, a síita irányzat tárgyalásakor találkoztunk.


A szúfi mozgalom történetéből

A szúfi mozgalom az iszlám országaiban a VIII. században lépett színre és, többnyire sok országban aktív rendek keretén belül, ma is tevékeny.

A leginkább elfogadott nézet szerint a mozgalom a mai Irak területén, Basra közelében, keletkezett, de közép-ázsiai hagyományok szerint Mohamed élete idején voltak már szúfik azon a területen. A legvalószínűbb az, hogy az új vallás szellemében iszlám előtti misztikus tradíciót alakítottak át, és így jött létre a mozgalom. Eleinte még nem beszélhetünk egy egységes rendszerről, sokféle változat élt és hatott egyidejűleg.

Sokan a legismertebb szúfik közül Közép-Ázsiából származnak, így al-Farabi (IX. század), al-Ghazali (XII. század), Rumi (XIII. század) és Nur ud-Din Jami (XV.század).

Törökországban már a szeldzsukok, a török törzsek Bizánc területére irányuló rablóhadjáratai idején találkozhatunk szúfikkal. Mikor Bizáncot Anatóliából lassanként kiszorították, tehát még az oszmán birodalom alapítása előtt, szúfi dervisek járták a falvakat és tanították az iszlámra áttért parasztokat írni és olvasni. A szúfik a török politikában máig is szerepet játszanak, az anti-kemalista pártokat támogatják.

Indiába a szúfik a XII. század elején - Afganisztánból jövet - mint hódító hadjáratok kísérői jutottak el. A mozgalom hamarosan egész Indiában elterjedt. A szinkretisztikus áramlatokat, melyek a hindu hit sok elemét átvették, ortodox mesterek az uralkodók segítségével mindig újra és újra a háttérbe szorították.

A szúfi mozgalom az egész iszlám uralta területen hosszú virágkort élt át, mely egészen a XVIII. századig tartott. Bécs második sikertelen ostroma, 1683, után az oszmán birodalom politikai ereje megtört, az ezzel párhuzamos hosszú gazdasági válság a szúfi mozgalomra is erősen kihatott. Az ínséget szenvedő, demoralizált tömegek csodatevő sarlatánokat ünnepeltek, mindenféle babona vezetett, a mozgalmon belül is, dekadenciához.

Több mint száz évig tartott míg az ellenreakció hatni kezdett, de akkor annál erősebben lépett fel. A XIX. században az iszlám központi országaiban életerős reformtörekvések vezettek a spiritualitás új érvényre jutásához, a hit sok új területen terjedt el. Kétségtelenül hatott a vahhabiták kritikája is, de a legtöbb reform a mozgalmon belüli elégedetlenség eredménye volt. Erre a korszakra a sária szigorú betartásán kívül a rendek központi irányítású, merev hierarchikus struktúrájú tömegmozgalommá növekedése jellemző. A képzés központjaiból mindenfelé utazó tanítványok sűrű hálózata szoros kapcsolatokat tudott biztosítani a legmesszebb fekvő területekkel is.

Jelentős körök támogatták a rendeket. A védőbástya szerepét szánták nekik az összes muszlim országba betörő keresztény gyarmatosítással szemben, mely Ázsiában és Afrikában az eddigi kultúra teljes kiszorításával az európai civilizációt akarta érvényre juttatni. A függetlenség elvesztésével a muszlim jog egész életre terjedő ellenőrzése megszűnt, legjobb esetben a családalapítási és örökösödési jogra szorult vissza. A lakosság, ahol csak lehetett, nyugati, világi nevelést kapott.

A további fejlődés iránya területenként különböző volt. Egyes szúfi-körök tényleg a gyarmatosítás elleni harc élére álltak, mások teljesen visszahúzódtak a világi problémáktól, de sok országban kollaboráltak a rendek. Az iszlám hit visszaszorítása sok hívő számára a világ vége és a Megváltó, a Mahdi, idejének közvetlen közelét jelezte, akit sokan az 1300-as évre, keresztény időszámítás szerint 1882-83-ra vártak. Ebben a légkörben több ismert szúfi-mestert, de egy pár más erős személyiséget is ihlettek a Mahdi szerep átvételére, erős ellenállási központok keletkeztek, felkelések okoztak a gyarmatosítóknál komoly nehézségeket.

1920-ra azonban az egész muszlim világban - Anatólián kívül - a nyugati befolyás dominált, egészen, amíg a második világháború a nyugati gondolkodásmód csődjét be nem bizonyította.

Még az 1950-es években is a nyugati világfejlődésről alkotott elképzelések irányították az iszlám országainak életét. A nyugati módon képzett új generáció elitje a vallásos élet tradicionális formáit elhagyta. A szúfi rendek sok országban továbbra is a szegényebb tömegek érdeklődésének és szimpátiájának központjában álltak, de a nyugati kultúrát átvett vezetőréteg csak a régi életmód jelentéktelen, kihalófélben levő csökevényének tartotta őket. A szúfi mozgalom igy egészen az 1980-as, 1990-es évekig a háttérbe szorult, mikor is az iráni forradalom következtében egy új fellendülés kora kezdődött meg.

A XX. század második felében is országonként nagyon különböző a mozgalom helyzete. Nasszer Egyiptomában a nacionalista erők az amúgy is elgyengült szúfi-rendeket a tudatlanság, a babona és az idegen befolyás eltűrésének példaképeként tartották számon, melynek sorsa csak a kipusztulás lehet. Nem messze, Líbiában, viszont a szenusszi-rend vezetője, a rend alapítójának unokája, brit támogatással uralkodott Idrisz király néven 1951-től 1969-ig, míg nyugati nevelésű tisztek hatalmát meg nem döntötték. Szudánban és Szenegálban is a rendek tömegtámogatással erősen befolyásolták a politikai életet. Befolyásukat itt hatalomcsere esetén is meg tudták tartani, mert a vezetésben nem vettek közvetlenül részt. Marokkóban döntő befolyásuk máig is tart.

A Szovjetunióban a szúfi rendek a szovjetellenes muszlim ellenállás központjai voltak. Az északi Kaukázusból kiindulva és arra támaszkodva a csecsének Sztálin általi kitelepítésekor az üzbégek, karakalpakok és kazahok körében is befolyásra tettek szert.

A nacionalista és szocialista-vallásellenes körökön kívül az exoterikus-legalista iszlamista körök is mindenütt a szúfi mozgalom erős ellenfelei voltak. Sőt ma is azok. Az 1928-ban Egyiptomban alapított fundamentalista muszlim-testvériség és az 1962-ben Mekkában alapított vahabbista Iszlám Világliga támadásainak kivédésére 1973-ban kénytelen volt a szúfi mozgalom egy védekezésre berendezett világszervezetet alapítani, mely eleddig nem játszik komoly szerepet. Ma a szúfik esélyei ott mutatkoznak meg, ahol a modern világ okozta dramatikus változások elől visszahúzódva a hagyományos szellemi vezetés nyújtotta viszonylagos biztonságot, nyugalmat, kontemplatív légkört keresik, ahol a materializmus és az önszeretet megtagadásával egy Istennek tetsző életben igyekeznek a szellemi egyensúlyt megtalálni. Ilyen emberek az iszlám különböző áramlataival szemben mindig is toleránsabbak, pluralisztikusabbak voltak, mint az iszlámisták. És így van ez ma is.

Az evilági tudás fejlesztése, a mozgalom szerepe a társadalom nyugalmában, haladásában és sikerében sok szúfi számára mellékes. A szúfi mozgalom elsődleges feladata a szúfi út járása, melynek a társadalomban csak közvetve, az egyén viselkedésén keresztül van hatása.


A szervezkedés módja: a rendek

A szúfi kapcsolata ősatyjával, Mohamed prófétával, a szúfi mozgalom elengedhetetlen része. A vallási vezetők évszázadokon átnyúló listája, családfája, többnyire Alin, Mohamed vején, egyes esetekben Abu Bakr-on, az első kalifán át vezet el a prófétáig. Ezek a családfák a rendek féltve őrzött kincseikhez tartoznak.

Az újoncot a mester kézfogással iktatja be a követők sorába. A mester, a tanító, jelleme a tanítvány képességeivel és hajlamaival összhangban kell álljon, hogy a finom lelki összhang, mely a tanító-tanuló-viszony alapját képezi, kialakulhasson. A beavatáshoz hagyományosan, és néha még ma is, hozzátartozik a - a keresztény baráti példaképek szerinti - rongyruhába öltözés, melyhez rendek szerint különböző fejfedő, időnként még rózsafüzér és - indiai módra - kolduló tál is tartozik. Ehhez járul a személyre szóló meditációk átvétele.

A mesterhez csatlakozás szellemi erejében való részvételhez vezet. Ehhez ki kell mondani a teljes engedelmességre való hajlandóságot. Évszázadokon át több rend, több hagyományfolytonosság áldásában, szellemi erejében, való részvétel céljából többszöri beavatás is szokás volt.

Egy tisztán szellemi beavatás is lehetséges. Ilyenkor egy álomban vagy vízióban megjelenő, rég elhunyt mester veszi át a tanító szerepét. A halhatatlan lelki vezető is megjelenhet és mutathatja az utat. Ilyen élő tanító nélküli beavatások a szúfi mozgalomban már a kezdet kezdetétől fogva ismertek, az első ilyen eset egy jemeni pásztor, Uwais, beavatása, ki Mohamed idején lett muszlim, anélkül, hogy Mohameddel földi kapcsolata lett volna.

Az első időkben a mester többnyire szokványos foglalkozása mellett csak időnként foglalkozott személyes tanítványaival. Új politikai és társadalmi viszonyok hamarosan más életformákat követeltek. Az első rend Dél-Turkesztánban, a mai perzsa határ közelében jött létre, 1049-ben. A rendek kialakulása a XII. században érte el klasszikus formáját, a laza együttlét addigra strukturált szervezetté alakult át.


A szúfi gondolkodásmód sajátosságai

A szúfi irodalom eredetileg három nyelven íródott: arabul, perzsául és törökül, de szúfi gondolkodásmód nemcsak a muszlim világban lehetséges. Frithjof Schuon például, aki Bázelban élt, értékes szúfi-művek szerzője.

A szúfivá válás egy sokéves folyamat. Isten az embert azért alkotta, hogy tulajdonságai láthatóvá válhassanak. Az ember tehát egy isteni magot tartalmaz, de isteni származását elfelejtette. Isten tulajdonságait elszórva megtalálhatjuk e világon, felfedezhetjük embertársainkban, sőt önmagunkban is. Az egyén Isten tulajdonságaiból mindig csak egy kis részt valósíthat meg, de feladata az, hogy az átfogó egységet keresse. Ez a keresés a szúfi út. Számunkra a külvilág az, ami adott, amit először találunk meg. De meg kell találnunk a külső világban azt az ajtót, amelyen keresztül bensőnkbe jutunk, és ha erre rá is bukkantunk, még mindig hosszú a középpontba, lényünk magváig, vezető út. Ez az út önmagunk megismerése, a szív, és nem az ész útja. Aki önmagát kiismeri, Istent ismeri meg. Ismerd meg önmagad, úgy Istent is megismered. Vagy legalábbis egyes tulajdonságait, hiszen Istent magát nem ismerhetjük meg, mert minden elképzelést felülmúl, mégis tulajdonságai megismerésével közeledhetünk hozzá. Tőle indul ki minden impulzus, mely fejlődéshez vezet. A szúfi mester küldetése az egyes hívőnek feladatul azokat a tulajdonságokat megadni, melyek megismerésére, mint egyén, a legalkalmasabb.

A próféták azon embertársaink, kik szívüket a legszélesebbre tárni tudták. Az idők folyamán mindig újra fellép egy-egy próféta, ki a hitet felújítja, azt utasításaival a tudat és a kultúra állásához, a adottságokhoz igazítja. Sokat tudunk életkörülményeikről, de keveset legbensőbb indítékaikról. Az ezoterikusnak döntenie kell egy bizonyos vallás mellett, amiben azután egy lábbal szilárdan áll, amiből energiáját meríti. Másik lábával szabadon mozoghat az összes többi vallásban -mondta a nagy szúfi misztikus és költő Rumi, már a XIII. században.

Ha a misztikus megtalálta a befelé vezető út ajtaját, több lépcsőn át kell haladnia. A hagyományos iszlám négy lépcsőt ismer, ezek: sária, tafiqa, marifa és haqiqa. A sária a külsőségekre, az észlelhetőre vonatkozik és az erre vonatkozó előírásokat, normákat, a Koránban utasításait tartalmazza és megadja tafiqát, a hétköznap utját. A modern muszlim, aki csak ezt a két fokot ismeri, könnyen fanatikussá válhat. A misztikus azonban tovább lép. Felfedezi a külvilág adta kéregben marifát, az igazságot, áttanulmányozza a Korán mind a hét egymásba rejtett rétegét, mind mélyebbre jut, mind közelebb haqiqához, a célhoz. A célhoz, melyet a hagyomány örökértékű művei, mint a Taj Mahal, tükröznek. Ez az út a forráshoz vezet, a középpontba, a kinyilvánuláshoz.

Az út a meditáció. A szúfi-mester tudja, Isten mely nevei közeliek a tanítvány számára, mely tulajdonságokra törekedhet, merre vezet az egyénnek legjobban megfelelő út. A Korán és az ember lelkének isteni eredete egy és ugyanaz. A meditáns lelki fejlődése során fokról fokra halad a Korán rejtett rétegein át az isteni eredet, az Őskorán felé.

A mai szúfi számára a test már nem a lélek legyőzendő börtöne, hanem a műhely, melyben a lélek nő és fejlődik, ha a vallás előírta kötelességeket felelősen teljesíti. A társadalomtól sem fordul el, hanem olyan államra törekszik, melyben az egész közösség a szellemi fejlődés útját járja. Az állam életében aktívan vesz részt, a benső és külső tevékenység, isten szeretete és a közösségi felelősségvállalás, az egyén és a társadalom egyensúlyát keresi a szabad akaratból és a döntőképességből kiindulva.

Aki a vallás lényegét megismerte, nem harcol senki ellen a vallás nevében. A szúfi út minden vallásból kiindulva lehetséges. Minden ember az egész világ hordozója, minden mikrokozmoszban megtalálható a makrokozmosz. Mindenki Istentől ered, és hozzá fog visszatérni.


A bölcsesség továbbadásának elvei

Egy fontos szempont a bölcsesség továbbadásakor az, hogy a körülmények változását okvetlenül figyelembe kell venni. Egy bizonyos időben adott tanácsok más időpontban, más emberek számára sokszor már nem érvényesek. A tan megjelenésének, külsejének, formájának állandóan változnia kell, hogy a tudás a mindenkori kultúra körülményei között hozzáférhető legyen.

Az írásban lefektetettek feladata az, hogy meggondolásra szólítson fel, hogy a tekintetet arrafelé irányítsa, amerre a magasabb síkokon való észlelés elérhető.

A szúfi út a tapasztalás útja, fáradsággal jár és nem leírható. Mindennemű kívülről való szemlélés és leírás - ez a szöveg is - többet mond a szemlélőről, mint a szúfi útról.

A szúfi nem állítja, hogy magyarázatot tud adni az emberi élet rejtelmeiről, vagy hogy a problémák megoldását lehetővé teszi, ő csak azt állítja, hogy egy sokkal objektívebb tudáshoz és valósághoz tud elvezetni. Ami onnan a mindennapi életbe visszaáramlik, már a világ elégtelenségének jegyét hordja, elszegényedett és eltorzult.

Az a szúfi tanító, aki a tudás szokványos határait átlépte és az átélt magasabb dimenziókkal kapcsolatos problémákkal tisztában van. Feladata, hogy másokat elvezessen oda, ahol ő van. Nemcsak válaszokat tud adni, hanem az igazi kérdéseket is ismeri. A szúfi út tehát megkívánja olyasvalaki jelenlétét, aki azt már megjárta. Aki az integrációt átélte, az tudja, hogy mi tartja vissza az embereket attól, hogy tökéletesedjenek. Ezért képes az utat odáig megkönnyíteni.

A szúfi tanítás nem egy eszmeépítmény. Eszméket haszonlesésből szoktak felkapni, dicsőíteni vagy sárba húzni, új kiadásban eladni vagy ellehetetleníteni. A szúfi számára vélemények és dogmák teljesen érdektelenek. Ez a tény, a dogmák semmibevevése, a szúfik számára rengeteg támadást hozott és hoz ma is.

A szúfi tanítás nem tartalmaz szociális terápiát, de meg tud szabadítani az az iránti igénytől.

A szúfi nem sokat törődik a róluk írt írásokkal, bár senki, aki a célt ismeri, nem fogja kétségbe vonni az útjelzők hasznosságát, amikre szüksége nincs. Ő azzal foglalkozik, aminek hatása van. A környező körülmények leírását, előszereteteket, információkat, az alapok megvitatását, a kíváncsiság kielégítését szívesen másokra hagyja.


A tapasztalás útja

A szúfi elvárja, hogy az érdeklődő azt, amit a szúfikról olvasni lehet, ismeri, hogy idejét ne kelljen ismétlésekkel pazarolnia. Az alapismeretek úgyis elég kérdést vetnek fel, amire válaszolnia kell, és úgyis számtalan különleges szempont marad, amit a haladók számára meg kell világítania. A tan gazdaságossága finoman ki van mérve. A helyes módon történt fáradozás biztosan gyümölcsöző.

A szúfi többet tanít mint formális tudást, gondolkodásmódot, beállítottságot, sőt többet, mint a benső fejlődés puszta lehetőségét.

A szúfi úthoz szorosan hozzátartozik a megfigyelés képzése. Helyes időben és helyen a helyes jelenségekkel kell foglalkozni, a bensőnkben tapasztaltat érthető formában kell visszaadni tudni. A szúfi tanulás főeszköze a kiprovokált és kalkulált tapasztalat és a tréning, hogy azokból hogyan húzunk hasznot.

A szúfi tanító példaképként tanít. Szavai, cselekedetei, sőt nem-cselekvése is a benyomások általi oktatás további módját jelentik. A szúfi nem szerepet játszik. Nem nyugodt, változatlan, tiszteletet ébresztő személyiség, megközelíthetetlen mester, aszkéta, hanem ő is állandóan fejlődik. A szúfizmus változva hat.

A tanító a tanítvány figyelmét perspektívákra tereli, melyek mások, mint a megszokott látásmód. Tudatfejlesztő anyagot bocsát rendelkezésre. Eljárása időnként rombolóan hat, mert mindig vannak akadályok, melyeket le kell építeni.

A szúfi tanítás a szúfizmus kutatásának és megértésének előfeltétele. A szokványos tudományos módszerek erre teljesen alkalmatlanok. Órákat nem lehet cipészszerszámokkal javítani.

A tanító feladata a tanítvány szellemi nyílttá tétele, felkészítése a megismerés és rendeltetése befogadására. A tanítványnak tudatosítania kell, hogy előítéletek és előfeltételek gondolkodását mennyire beszűkítették. A szúfi harcol a nyelv olyan használata ellen, mely a gondolkodást sémákba préseli, sablonossá teszi.

A tanítvány lelki előkészítése annak egész éretlenségét és eddigi formálódását figyelembe kell vegye, hogy azt megszüntethesse, illetőleg átformálni tudja. Az erre alkalmas módszerek kifejlesztése és alkalmazása olyan sok tényezőtől függ és annyira finoman egyéni kell legyen, hogy erre vonatkozó irodalmi adatoknak sem értelme, sem haszna nincs.

A szúfi a tanítvány figyelmét szívesen olyan területekre tereli, melyeket az eddig nem részesített előnybe, melyek nem nagy benyomást tettek rá. Így a gondolkodás eddig elhanyagolt lehetőségeit aktiválja, a gondolati tevékenység hatáskörét növeli, és sokoldalúságát gazdagítja. Benyomások felhasználásával segíti elő a tudás felvételét.

Lehetséges, hogy egy eltompult tudatot kell tisztább és élesebb gondolkodásra ébreszteni. Esetleg egyfajta fogékonyságra vezetés szükséges, hogy gyengéd, finom impulzusok is reakciókat kelthessenek, mint ahogy az a gyermekkorban természetes volt. A tudást nem kell elsajátítani, mert már sajátunk, csak a fátylakat, melyek azt eltakarják, kell eltávolítanunk. A mozgékony gondolkodás titka az állítások viszonylagosságának tudata, ez kölcsönöz erőt a továbblépéshez.

A szúfi tanítás nem használ változatlan és változtathatatlan fogalmakat, hanem a tanító alkalmazkodóképességére támaszkodik, ki meditatív úton kapott tudása segítségével bárki felbecsülésére, vezetésére és haladása ellenőrzésére képes. Ehhez tapasztalatra, pontos észlelésre, az észleltek kiértékelésére, tudásra alapuló cselekvőkészségre, pillanatról pillanatra átállásra van szükség, hogy a tanítás optimális legyen.

A tanító olyan kötelékektől szabadítja meg a tanítványt, melyekben szabadnak érezte magát, pedig éppen ezek kényszerítették arra, hogy mindig csak az előrerajzolt körben mozoghasson.

Az érzéken felüli észlelés a határátlépés folyamatának egyik kísérője. A tanítvány köteles élményeit külső kíváncsiság vagy tudásvágy elől elrejteni.

Egy újonnan felébredt érdeklődés valami idegen iránt először mindig a szenzációkeresőket vonzza. Általában olyan tanítót kap az ember, amilyet megérdemelt. Ha kevesebben vásárolnának lopott holmit, kevesebben lopnának. Ha valaki ezen a területen valamit fel akar használni, amit bensőleg nem dolgozott fel, semmi eredményt nem fog elérni vele.

Ha egy tanító meghal, tanítványai sokszor iskolájából kultuszt csinálnak, alkalmi tanításait örökérvényű címkével adják tovább. Ilyenkor a csoport a kezdők szintjén nem jut tovább. A vegyész meghalt, segédei még generációkon át tisztítják a lombikokat. Hagyatéka még így is hasznos. Aki nem kér mélyre jutni, így is otthonra találhat.

Kedvezőtlen politikai és gazdasági viszonyok a befelé fordulást elősegíthetik. Ha az emberek nem találják meg biztonságukat a külső életben, esetleg nem-anyagi síkon keresik a személyes és szociális vonatkozású értékállandóságot.


A tanulás feltételei

A tanítványjelölt önvizsgálatot kell tartson. Egy helytelen kiindulópont lenne: beteljesülnek-e elvárásaim? A szúfi nem szórakoztatni akar, hanem szellemi táplálékot adni. A helyes beállítottság a következő: milyen kell legyek ahhoz, hogy ehhez a témához közeledni tudjak?

A legtöbb szúfi-rendben egy próbaidő alatt a jelölt taníthatóságát ítélik meg és mélyítik el. Az is megeshetik, hogy mindjárt felveszik és azonnal gyakorlatokat kap és az is, hogy rögtön egy másik tanítóhoz küldik, aki jobban illik jelleméhez.

A szúfit benső értékéről, nem külső vonásokról ismerni fel. Feltűnő ruházat, zene, tánc, sok éneklés és recitáció nem minden szúfi jellegzetessége. Nagyon akadémikus hozzáállás sem vezet a benső maghoz.

Nyugaton is, keleten is elég ember akad, akinek a szúfi út megfelel, aki hozzájuk akar csatlakozni. Ezek legtöbbnyire nem akadémikusok vagy vallási közösség aktív tagjai, mert ezekben a körökben az igazságkeresés az ott megszokott módon stabilizálólag hat, kielégíti az igényeket és ezáltal a messzebbmenő érdeklődést hatásosan akadályozza. A gondolkodás- és cselekvésmód tartós és munkaterápiaként is kifogástalan. Esetleg az individualizálódás is annyira előrehaladott, hogy nem szívesen bízza magát az ember másokra.

A szúfi nem várja el eleve, hogy a tanítvány beállítottságát, megszokott jellegét levetkőzze, de mindent jobban tudók, hívő lelkek, olyanok, akik idő előtt akarnak valamit kapni,megtudni, lenni, tapasztalni, érezni vagy bizonyságra jutni, fogyasztók, akik azonnali vagy állandó stimulációt keresnek, másfelé kellene forduljanak.

Általában csak az tud a szúfi úton járni, aki lemondott arról, hogy előnyöket várjon, akinek sikerült egy fogyasztói beállítottságtól mentes érdeklődésig eljutnia, ami a mi kultúrkörünkben nem olyan egyszerű.

A gyógyítás esetében megszoktuk, hogy egy szakemberre bízzuk magunkat. A szúfi utat nem lehet egyedül járni. A tanítvány nem ismeri az útirányt, az útközben tapasztaltat nem tudja helyesen kiértékelni és nyiladozó képességeit sem uralja még teljesen. Tanítója védi meg saját gyengéitől.

A szúfizmusnak nincs röviden összefoglalt elmélete. Kézikönyve sincs, a szúfi írások időhöz és helyhez kötöttek, ezért igen különbözők. Sem informálni, sem illusztrálni nem akarnak, oktatás céljára íródtak. Tanterv nincsen, a tandíjat sem lehet előre tudni. A tudományt szavakkal tanítják, a művészetet gyakorlás útján, új beállítottságot elérni egy közösségi feladat. Ebben látják a rendek jelentőségüket.

A szúfi út az emberek szolgálatába állít és ahhoz a döntéshez vezet, hogy szeressük őket. Minden intellektuálison és emocionálison túlmutató bölcsesség csak szigorúan egyéni lehet.