Szkithiánosz
és az emberiség szellemi vezetése

 

Bodhiszattvák és a kereszténység

A Krisztus előtti IV. században Manu (Manes), a nagy keresztény beavatott, a szellemi világban maga köré gyűjtött három individualitást, hogy előkészítse az ezoterikus kereszténység fejlődését.

A Földön, a régi misztérium bölcsesség véget ért és elfoglalta helyét a Golgotai Misztérium.

A kérdés most az volt, hogy Krisztus tettének fényében, amennyiben egyesítette magát a Földdel és az emberiséggel, hogyan tud a bölcsesség misztériuma megváltozni.

Az ezoterikus kereszténység fejlődésének „menetrendje" a következő: a Grál-kereszténység, a középkori rózsakeresztesség és egyéb áramlatok, amelyek az élet beavatási törvényszerűségét keresztény értelemben valósították meg.

Hogyan gyűjtötte maga köré Manu az individualitásokat a „világtörténelem ezen legnagyobb konferenciájára"? Rudolf Steiner leírja, hogy ez a három individualitás beavatást kapott az emberiség három burkába: Buddha, az étertest titkainak nagy beavatottja, Zarathusztra, az asztráltest és Szkithiánosz a fizikai test beavatottja. Ezt a három individualitást bodhiszattvaként ismerhetjük fel. Manu maga a keresztény beavatott, nem tartozik ebbe a kategóriába, Ő volt az aki, mint a Naim-i ifjú magához Krisztushoz „emelkedett fel".

Az ént képviseli legmagasabb formájában, ahogy az emberiség azt Krisztustól megkapta. A IX. században, a „legendás" Parsifal, a „tiszta balga" alakjaként újra látjuk a Földön, aki az én aktivitásán túl a csirázó tudati lélekbe beavatást kapott a Grál-misztériumába és hosszú fájdalmas vándorlás után a Grál-kastély királya lett.

Kik ezek a bodhiszattvák? Az I. világháború  évei előtt Rudolf Steiner gyakran beszélt róluk, különböző szempontokból. Ezután már szinte egyáltalán nem hallunk róluk - talán, mert a bodhiszattva fogalmával visszaéltek. 1923-ban, Angliában azonban nagyon felvilágosító leírást adott. Elmondja, hogy a bodhiszattvák bizonyos értelemben utódai az emberiség ősi tanítóinak. Ezekkel az ősi tanítókkal gyakran találkozunk előadásaiban, főleg a Karácsonyi Gyűlés után tartott előadásokban. Ezek ember feletti lények, angyalok voltak, akik az ember fokot a régi Hold-fejlődés során nem érték el és az emberiség ősi tanítóiként működtek a Föld-fejlődés kezdetén, a misztériumokban. Nem jelentek meg fizikai létformában, de étertestben inkarnálódtak és a bölcsesség nagy kincseit adták, ami például elhangzik a régi indiai Véda-bölcsességben. Ezek az ősi tanítók azóta elhagyták ezt a tevékenységüket. Az emberek jelenlegi inkarnációjukban aktivitásukat a Hold-szférában észlelik, amikor a halál utáni első években, a kamalokán áthaladva és megtisztulva újra átélik elmúlt életüket.

Ezeknek az ősi tanítóknak bizonyos értelemben „utódai, vagy követői" vannak a Földön, akik a Merkúr-szférából működnek; ők a bodhiszattvák. Aktivitásuk elsősorban az, hogy a halottakat átkísérjék a kamalókából (személyes életükből) a Hold-szférából a Nap-szférába.

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt földi lét személyes szempontjai átalakulnak és láthatóvá válnak az emberiség szellemi fogalmai számára. A Merkúr-szférába való átmenet ezért a Hold és a Nap közötti közvetítés fázisát jelenti. Így segítenek a bodhiszattvák és vezetnek minket.

BMűködésük tehát a Földön az emberiség történetében tükröződik. Időről-időre emberi alakban inkarnálódnak és tanítják az emberiséget - mint például Gauthama Buddha tanította a szeretet és együttérzés erényét. Ugyanez a bodhiszattva a germán népben is működött, mint Wotan (Odin). Ő hozta azután az éneklést, a költészet művészetét és később a rúnákat (a rovásírást) is. Az emberlényben és a levegő elemben élt, a lélegzésben, a beszédben és az énekben, valamint a természetben: a szélben vagy a viharban működött. Azokban az időkben az emberlénynek nem volt gyakorlata abban, hogy olyan fokig elkülönüljön egymástól, ahogy később tette. Wotan az emberlény merkúri részében a középső emberben, különösképpen a lélegzésben működött, és ami ebből kifejlődött: az éneklés és a beszéd művészetében.

Vegyük most a Szkithiánosz lényt, egy bodhiszattvát, akinek különleges feladata az volt, hogy tanítsa a fizikai test titkait. Ez különösen nagy jelentőségű a mai kor számára, amikor is a tudati lélek kialakul. A tudati lélek erőit és képességeit a fizikai testből veszi (ahogy az értelmi és kedélylélek az étertestből és az érzőlélek az asztráltestből). Rudolf Steiner ezen túlmenően Szkithiánoszt „Nyugat nagy beavatottjának" nevezi, de nem ad magyarázatot arra, hogy miért jellemzi így. A Nyugat népeinek természetében van az a különleges képesség, hogy a tudati lelket kifejlesszék. Mindez elég ok arra, hogy megpróbáljuk követni Szkithiánosz nyomdokait a világtörténelemben.

BG-ZEgy dolog van, amire oda kell figyelnünk éspedig a fent említett három bodhisatva lény különleges kereszténnyé válására. Buddháról szóló egyik legenda elmondja, hogy hogyan lett keresztény. Rudolf Steinertől tudjuk, hogy Zarathusztra, mint a salamoni Jézus-gyermek teljes mértékben átadta magát Krisztusnak, aki megjelent a Földön. Létezik egy régi írás Szkithiánoszról, amely elmondja, hogy a Kr.e. I. században az apostolok és a tanítványok között élt. Egyiptomba ment, hogy megszerezze a bölcsességet és beavatást és ott négy „manicheista könyvet" irt. Bizonyos idővel később, amikor Manu fiatalember volt ezek a könyvek örökség útján a birtokába kerültek. Ez lett kiinduló anyaga a tanításainak és a manicheista műveinek. Látva a három beavatott kereszténnyé válásának ezen képét a halottak életének tevékenységével kapcsolatban, megérthetjük, hogy ez egyedülálló perspektíva.

Ezek az ősi tanítók egykor az emberiség tanításában működtek közre, azután visszavonultak a Hold-szférába, ahol a holtak töltik idejüket a megtisztulás folyamán. A bodhiszattvák az ő utódaikként működtek a „Merkúr-szféra asztrális" szubsztanciájában. Közvetítenek a Hold és a Nap-szféra között, miközben vezetik a halottakat. Ugyanebben a Nap-szférában maga Krisztus, mint a legmagasabb Nap-lény kívülről dolgozott a földi emberiség sorsán.

Korszakunk kezdetekor a hatalmas Nap-lény összekötötte magát a Földdel és az emberiséggel. A bodhiszattvák magukra vállalják lényükben Krisztus Földdel kapcsolatos szándékait. Továbbra is közvetítőként működnek a Nap-szférában. Ez a Nap-szféra azonban valóságosan a Földön van jelen, hogy az emberiséget meggyógyítsa.

Ennek folytán a bodhiszattvák tevékenysége más irányt vett. A Kr.u. IV. században lezajlott érzékfeletti konferencia Manu, Zarathusztra, Buddha és Szkithiánosz működésének hatalmas kifejeződése. Munkájuk azóta teljesen a világ szolgálatában áll. A magasabb én minőséget a IV. század óta Manu-Parsifal lénye képviseli, ő a legmagasabb krisztusi beavatott. Ebből a szemszögből kiindulva kell szemlélnünk Szkithiánosz munkásságát, amely hármójuk közül a kereszténység utáni időkben a legrejtettebb, legtitkosabb.

 

Szkithiánosz inspirativ tevékenysége

Rövid jellemzését adtuk a bodhiszattva lényeknek. Nagyon fontos, hogy ezt a képet elevenen tartsuk lelkünkben, amikor a „nagy beavatott" Szkithiánosz aktivitását figyeljük meg.

Nevét nem fogjuk megtalálni semmiféle nemzetközi, biográfiai lexikonban. Az emberi szem sem lesz megfelelő eszköz arra, hogy rátaláljon erre a lényre és a működését felismerje. Rendkívül különleges képesség szükségeltetik ahhoz, hogy világosan „lássuk" őt.

A méheknek van egy úgynevezett sokkazettás szeme. Ez egy olyan szem, amely - a dolgot leegyszerűsítve - sok felületből áll. Ezeknek a felületeknek mindegyike a világ más aspektusát figyeli meg. Képzeljék el, hogyha ilyen szemünk volna, egy szabályos tizenkét lapú szem. Ilyesfajta érzékszerv közelíthetné meg legvilágosabban azt a fajta eszközt, amelyre szükségünk lenne ahhoz, hogy a bodhiszattva lényt megérthessük. Ez hatalmas képnek tűnik, de megfelel annak az útnak, amelyen a szellemi kutatónak munkálkodnia kell, hogy jellemezhessen egy ilyen lényt. Nem találunk Szkithiánoszról Rudolf Steiner műveiben teljes biográfiát. Itt meg ott, néhány rövid szóval „díszítő jelzőként" felvillantja ennek a lénynek egy-egy aspektusát, mint például Homérosz jellemzése Atheneről, akit bagolyszeműnek nevez.

Szkithiánoszt a „nyugat nagy beavatottjának" nevezik, (annak ellenére, hogy Rudolf Steiner munkásságát északra és Kelet-Európába is helyezi). A fizikai test beavatottjaként is jellemzi. Végül a titkok megőrzőjének is hívja, ami az örökléttől öröklétig munkálkodik.

Szerencsére ezeken kívül találunk még egy sor nyomot az aktivitásával kapcsolatban. Atlantisz végén két emberiségáramlat haladt keletre, egy északi áramlat és egy déli áramlat, Szkithiánosz volt azoknak a beavatottaknak a nagy inspirátora, akik az északi áramlatot vezették. Ezek voltak azok a népek, amelyek Észak-Európában telepedtek le és Szibériába is eljutottak. Ezeken a területeken Szkithiánosz, mint rejtett beavatott állt a többé-kevésbé látható beavatottak mögött.

Ezek a népek, amelyekről itt beszélünk, a mindent átfogó beavatási bölcsesség hordozói voltak az atlantiszi bölcsesség beavatottjai, különösen pedig a Nap-misztérium beavatottjai. Ösztönös szellemi látó képességekkel rendelkeztek. Szkithiánosz fenntartotta és megőrizte - és ez igen fontos - ezt a beavatási bölcsességet a fejlődés azon későbbi fázisai számára, amikor a beavatásról már újra lehet beszélni. Nagyon sokat dolgozik titokban. „Láthatatlan népekben" működik, amelyek nem jelennek meg a történelem látható kultúráinak színterén.

Ezeknek a népeknek a titka a rejtett beavatott lényein keresztül működik, sőt még a beavatott elől is háromszorosan rejtve marad. Az emberiség legnagyobb bölcsességének ez a hordozója is rejtve marad.

Hogyan működik Szkithiánosz Észak-Európában egészen Szibériáig? Milyen módszereket használ? Amint már mondottuk, beavatáson keresztül inspirálta a szellemi vezetőket, a beavatottakat, ami kívülről nézve primitív, régi kultúrának tűnik. De ő nem az emberek intellektuális képességeihez szólt, ő azon a területen dolgozott, amit Rudolf Steiner a ritmikus beszéd, recitáció és éneklés közötti egyensúlynak nevez; félig beszélve, félig énekelve. Rudolf Steiner szerint a bárdok kultúrája nyugaton és a skandináv népeké Skandináviában utolsó maradványai ennek az ősi inspirációs kultúrának. Véleményem szerint a finnugor népek énekkultúrája is ide tartozik, a Kalevala- és Kalevipoeg-népek epikája. Véleményem szerint nem lehet kétség efelől.

Rudolf Steiner gyakran hivatkozik az észak-európai népekre, beleértve Szibériát is. Én azonban azt gondolom, hogy Rudolf Steiner a Kalevaláról 1912-ben mondott szavaiból világossá válik, hogy amikor 1909-ben Szkithiánosz munkájáról beszélt az északiak éneklő-beszédkultúrájával kapcsolatban akkor még nem ismerte a Kalevalát, amit ezért nem említett meg. Vannak még további adalékok Szkithiánosz és a nép közötti kapcsolatról. (meg kell jegyeznünk, hogy akkoriban a finnek a jelenlegi Oroszország területén éltek).

Az első világháború idején Rudolf Steiner beszél az oroszországi finneknek a szláv népek általi megkeresztelésére. Ezeken a népeken keresztül két impulzus sugárzott ki északra. Egyik volt a Krisztus-impulzus Konstantinápolyból (a keleti egyház). Ezt az impulzust azonban átszőtte és megvilágította Szkithiánosz működése. Ha földrajzi szempontból képzeljük el, akkor azt mondhatjuk, hogy a beavatási központ a Fekete-tenger közeléből sugárzott szét. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a mozgalom vezetett a finnek megkereszteléséig, ami nagyon későn következett be, csak a Krisztus utáni második évezred körül.

Rudolf Steiner hangsúlyozza, hogy Szkithiánosznak ez a tette és Finnország kereszténnyé válása különösen csodálatos módon összecseng a korábban említettekkel: Szkithiánosz fenntartotta az atlantiszi Nap-misztérium bölcsességének titkát a későbbi fejlődési periódusok számára, s ily módon készítette elő a kereszténységet. Ahogy egy régi írásból megtudjuk, hogy Szkithiánosz hogyan lett keresztény a II. században, ez csak egy jelzése annak - ahogy Buddhánál is - lehozza bölcsességét, szavait és tudását és a Krisztus-impulzus földi szolgálatába állítja.

 

Szkithiánosz és a modern technológia

Láttuk, hogy Szkithiánosz hogyan lett nagy inspirációs erő az emberiség tanítójaként az észak-európai, sőt a szibériai népek misztérium tanítói mögött működve. Itt őrizte az atlantiszi titkokat, addig a pillanatig, amikor ezekről a titkokról ismét lehetett beszélni. Láttuk, hogy Szkithiánosz különleges módon dolgozott egy olyan kultúrában, amely megtartotta a közepet a beszéd és az éneklés, a bárdok a skandinávok és a laulajat finn énekesek között, amelyek ennek az ősi beavatási kultúrának utolsó sarjai voltak.

Az Atlantisz utáni időkben ebből a beavatási kultúrából, valamicske még látható volt itt-ott; a korai görögöknél lévő orfikus misztériumok ennek világos példái.

A XIX. században a finn ének-kultúra fontos része vált láthatóvá a Kalevala eposzban, olyan formában, amely felismerhető a mi kultúrperiódusunk számára - a tudati lélek korában. Rudolf Steiner erről az epikáról, mint a tudati lélek epikájáról beszél. Ahogy az Iliász és Odüsszeia az értelmi- és kedély lélek eposza volt, a Kalevala egyre inkább a tudati lélek eposzává válik.

Ha figyelembe vesszük azt a kijelentést, hogy Szkithiánosz megőrizte azt az atlantiszi Nap-bölcsességet, egészen addig, ameddig ismét beszélni lehetett róla, akkor ebben a megvilágításban valami felködlik bennünk arról a speciális pillanatról, amikor ez a régi Nap-beavatási kultúra megjelenik. Elias Lönnroth, az un. „új-Kalevalát" 1849-ben hozta nyilvánosságra és egyszerre nemzetközileg híressé lett, legalábbis az olvasó emberek körében

Az első változata (a Kanteletar) már 1841-ben megjelent. Bár voltak még korábbról töredékek. Ez ugyanaz a periódus, az 1840-es évek, amelyekről Rudolf Steiner meglepő dolgokat közöl. Azt a küszöböt, amelyet az emberiség átlépett időbeli küszöbnek nevezte és ez a periódus 1848-tól 1879-ig tart. Ezekben az években - mondhatni - a küszöb mögötti szakadék kezd megnyílni. Egy másik leírásban ezekről az évekről a „XIX. század döntő évéről 1841-ről" részletesebben beszél. Ebben az időpontban az ahrimáni démonikus seregek elkezdték munkájukat a szellemi világban. „Ez 1845-ben kezdett komollyá válni." Azt mondhatjuk, hogy az 1840-es években kezdődött el a Mihály és a Sárkány közötti harc. (1917.októberi előadás.)

Ugyanebben az időpontban a Földön a tudósok, a Berlini Tudományos Akadémia tudósai fogadalmat tettek, hogy csakis fizikai és kémiai jelenségeket és az ezeknek megfelelő módszertani magyarázatokat fogadják el a tudomány számára érvényesnek. Ezek voltak azok az évek, amikor a fiatal kommunista Marx és a kommunista kiáltvány megjelent, másrészről elkezdődik különösen Nyugat-Európában az idealista liberalizmus politikai és társadalmi formájában. Ez alatt az idő alatt Rudolf Steiner szerint a tudati léleknek kellett volna felvillannia, de tovább aludt. Ennek az volt az eredménye, hogy a burzsoázia elszigetelődött és elidegenedett a munkásosztálytól és embertelen lett. Ennek az eseménynek a belső aspektusa az, hogy „1849 körül az emberi intellektus annyira felvette árnyék jellegét", hogy a tudati lélek teljes mértékben bele tudott hatni a társadalmi élet realitásába. (1921. áprilisi előadás.) A lélek nem tudatos rétegeiben ugyanakkor felhangzott egy olyan kiáltás, amely az emberiségen keresztül visszhangzott, de „csak inkább a kiáltás az, ami a szellemtudomány irányába megy".

Mostanáig a „tovább alvás" még soha nem járt olyan hatalmas következményekkel. Ezt az alvást valójában „világtörténelmi szükségszerűségnek" jellemezhetjük. De - teszi hozzá Rudolf Steiner - ebből az alvásból szerzett ösztönös megérzésből manapság fel kell ébrednie a „megismerés és akarat" impulzusának a jövő számára. Ugyanebben az évben Észak-Európa egy rejtett sarkában hihetetlen gazdagságú beavatási bölcsesség vált láthatóvá, amelyet tovább hordoztak és amely a metamorfozálódott Atlantisz nap-beavatási bölcsességre nyúlik vissza. Ez a bölcsesség az újonnan Lönnroth által megalkotott eposz ruhájába öltöztetve jelenik meg, a „tudati-lélek eposzában". Ez figyelemre méltó, egészen pontos „időzítés": ezeket a kincseket, amelyeket a legtitkosabb úton ezer évig, mondhatjuk azt is, hogy Szkithiánosz őrizte meg, abban a pillanatban kerültek nyilvánosságra és hozzáférhetővé, amikor az emberiség eléri a küszöb területét. Ezen túlmenően ezek a kincsek egy „prófétikus" helyen, egy különleges helyen jelennek meg, amely az elkövetkezendő kultúrkorszakban központi szerepet fog játszani, amikor a szellemén ki fog fejlődni a tudati lélekből.

1850-ben fedezte fel egy norvég lelkész Telemanheinből, népdalgyűjtő körútja során az Olaf Asteson legendát, ill. az áloméneket a 13 Szent éjszakáról. *

Mit fedezhetünk fel a tudati lélekből ebben a „tudati lélek-eposzban"? Mielőtt válaszolnánk erre a kérdésre, először is vegyünk figyelembe egy állandó jelenséget, amely egyre növekvő jelentős szerepet fog játszani a társadalmi életben: A számítógépeket a kalkulátorokat, processzorokat és az ebből származó automatizálást. Kezdjük talán ezek keserű társadalmi következményeivel, az emberek munkanélkülivé válnak. Miért? Mert a munkájukat átveszik a gépek, különösen az un. irodai munkáknál, a „fej-munkánál". A gép átveszi az intelligencia funkcióit. De ezek a folyamatok természetesen nem maradnak ugyanazok. A gépekben az emberi lény gondolkodási folyamataitól egészen eltérő folyamatok jönnek létre. Az emberben egy igen bonyolult összejátszás van a fizikai agy és az éter agy, valamint a vonatkozó események és az asztráltest meg én között. De a funkciókra vonatkozóan azt mondhatjuk, hogy az emberi aktivitás elvonatkoztat és objektiválódik a gépben. Az emberi aktivitás egy része kilazul az emberből, önállósul és beépül a gépbe.

Ezt az eseményt felismerhetjük egyéb technikai eredményekben, de talán kevésbé határozott formában. A filmben és a televízióban, a vizuális eseményekben úgyszólván önállósul, továbbá a rádióban és a „hi-fi"-ben ugyanez történik a hangok világában. Itt valamiféle találkozás jön létre a világgal, habár ennek a találkozásnak már nem sok köze van a megmaradt emberi lényhez és a világhoz. Magunkban is megfigyelhetünk bizonyos tendenciát az önállósulás felé, az önállósulás és egyes funkciók elkülönülését.

A „klasszikus" technológiákban a funkciók objektivizálódnak. Ezek azonban nem az ideg-érzékszervi rendszerből jönnek, hanem az anyagcsere-végtag rendszerből. Vonaton, vagy autón utazunk, az exkavátor ássa az árkot és a gépek szövik, fonják, kötik a ruháinkat. Ez a folyamat már a XVIII. században elkezdődött, a XX. században ezeknek a funkcióknak az elkülönülése és csoportba rendeződése közelebb került hozzánk, egyre közelebb és közelebb, vagyis az agyhoz, amit tipikusan emberi funkciónak kell neveznünk. A gépek ezt a funkciót a legkisebb erőfeszítés nélkül végzik és bizonyos mértékben jobban is hajtják végre. Ezt a sorsot a tudati lélek korában meg kell tapasztalni, ez a sors azonban olyan gondolkodásból fakad, amit a természettudomány és a materializmus teremtett. A Berlini Akadémia tudósainak tette csak egy korai megvalósítás volt. Most eljutottunk ahhoz az időhöz, amikor az intellektus árnyékjellege elérte legnagyobb kiterjedését. Ennek az árnyék lénynek a tudata most a társadalom karmája.

A Kalevalában három hős jelenik meg kettőt közülük testvérnek neveznek és a harmadik valahonnan máshonnan jön, mondhatjuk, a másik oldalról. A három hős az érzőlelket, az értelmi-, vagy kedélylelket és a tudati lelket képviseli, ahogy azt a finn lélek eredetileg megtapasztalta, Közelebbről tekintve észrevehetjük, hogy milyen különböző ez a három lélek. Vejnemöjnen az érzőlélek képviselője öreg, bölcs ember, a természetben minden beszél hozzá: a fák beszélnek, az állatok beszélnek és a vízparton lévő csónak beszél hozzá és panaszkodik, hogy nincs senki aki vitorlázzon vele.

Ilmarinen az értelmi lélek képviselője nem olyan öreg. Kovács és állandóan dolgozik, amióta megszületett elkezdi építeni kovácsműhelyét, hihetetlenül sokat épít, rabszolgaként dolgozik és kovácsol - ő az értelmi lélek. De az értelmi léleknek egy többé-kevésbé még meg nem született állapotában. Az étertestben a „felépítő-testben" még kezdetlegesen él, mint fiatal lélekerő.

Lemminkejnen a kérő, az udvarló és kalandor, a legfiatalabb, felületes, még semmit sem lehet megfigyelni benne a tudati lélekből - ebben az időben - még csak kezdetlegesen - hódítja meg a fizikai földet, a látható világot. Ez egyenlőre még nem történik meg, ezért küzdenie kell és ez számára csak kaland volt. A fiatal Lemminkejnennek az északi országokba kellett mennie, hogy megkeresse beavatását. Ez a kép mindhárom hős számára a Nap-lány keresését és a vele való egyesülést képviseli. A Kalevala nyelvén ez a beavatásra törekvést jelenti.

Mi történik vele ebben a keresésben? Bátran, félelem nélkül elindul az útján, amint elér az északi országba három próbát kell teljesítenie, amit a lány anyja az északi ország uralkodó nője kiszab a számára. Az első kettőt teljesíti, de a harmadikba belehal amikor is le kell lőnie egy hattyút a folyón, amely a halál birodalmának a határán van. Halála után a testét darabokra tépik és bedobják a folyóba, úgy tűnik, hogy a beavatása nem sikerült. De a történet nem fejeződött még be. Lemminkejnen anyjának a fésűjéről vércseppek hullnak, ebből jut tudomására fia halála, és keresésére indul. Megkéri a Holdat, megkéri a csillagokat és megkéri a Napot, de csak ez utóbbi hajlandó megmondani neki, hogy mi történt, ami anyjának a Nappal való különleges kapcsolatára utal. Egy hosszú gereblyeszerű ásóval megy a halál birodalma folyójának határához és ás, meg ás, meg ás, addig ás, míg végül is a testének összes darabját össze nem hordta. Ekkor százsoros leírás következik a legcsodálatosabb műveletről, amelyre még egy szellemi észleléssel rendelkező sebész is irigykedne. Anatómiai részletekkel kezdődik, ahogy a csontdarabkákat összeilleszti, a véredényeket összevarrja stb., de ez csak a kezdet. Mert az egész elemi világot felszólítja, hogy segítsenek. Ez is részletesen le van írva, végül is bonyolult gyógyszereket készít. A szellemi világ, beleértve az állatövi csillagok formaképző erőit is részt vesznek az előkészületekben, így végül is ápolják, meggyógyul, és különös hangsúlyt kap az, hogy még csinosabb lett, mint eddig.

Így tehát Lemminkejnen, a tudati lélek, a halál által kapja a beavatást, azáltal, hogy félreteszi a fizikai testet. A tudati lélek a fizikai test erőivel dolgozik, ahogy az értelmi lélek az étertest erőivel. A tudati lélek képességeit a fizikai világban fejleszti ki, évről évre látunk újabb és újabb eredményeket, amelyeket például a sebészetben értek el. De tanúi vagyunk a fizikai test funkcióinak objektivizálásának is a számológépben, a komputerben, a chip-ben ahol a fizikait darabokra szedik szét. Ez a tudati lélek világkarmája a jelen korban, hogy az emberlény nem tudatosan halad át a küszöbön.

Abban a pillanatban, amikor a tudati lélek a XIX. század negyvenes éveiben elérkezik a küszöb közelébe „az emberiség szellemi vezetése" a tudati léleknek egy prófétikus imaginációt ad erről a tudati lélekről. Valamennyi régi Nap-misztériumban felismerhetünk bizonyos képeket, amelyeknek profetikus jellege van, de meg kell rendülnünk attól a csodától, hogy éppen akkor, amikor a materializmus impulzusa eléri csúcspontját az emberlényben, a szellemi világ úgyszólván bemutatja Lemminkejnen beavatásának képében a tudati lélek mitológiáját Európában  Rudolf Steiner Szkithiánoszt, ahogy már említettük, a nyugat beavatottjának máskor pedig a fizikai test beavatottjának is nevezi. Most megérthetjük ez utóbbi jellemzést, az első szorosan összefügg a másodikkal. A nyugat úgyszólván a világkarma, a mechanikus okkultizmus hordozója. Rudolf Steiner egy 1918 decemberi előadásában három okkult képességet ír le, amelyek az emberi lény konstitúciójából erednek; nyugaton a mechanikus - keleten az eugenikus (fajnemesítés) - és középen a higiénikus okkultizmust. A közép, amely hivatott a higiénikus okkultizmus kifejlesztésére képes a másik kettőt megszerezni, azáltal, hogy a földi folyamatokat megtanulja. A nyugat hozza a természetes tehetséget a mechanikus okkultizmushoz, de meg kell szereznie a higiénikus elemet, ha a mechanikus tehetség nem vezet a teljes halálhoz és romboláshoz.

Lemminkejnen számára az anyja az, aki a gyógyulást hozza számára úgy, hogy egész emberré illeszti össze őt. Anyjának meg van az a Nap-minősége - a Nap mutatta meg számára az utat a fiához. Gyógyít és ugyanakkor mégsem. Azok a gyógyító erők, amelyeket a szellemi világból, az isteni kozmikus erők szubsztanciájából aktivál, és amelyek általa hoznak gyógyulást, képesek a szétszaggatott tudati lélek-testen dolgozni.

Ezen a képen keresztül lett számomra Szkithiánosz élő és csodálatra méltó alak, alakja pontosan megmutatja számunkra, hogy az „emberiség szellemi vezetése" hogyan visz bele a világtörténelembe képeket. A kereszténység utáni időkben ez úgy működik, hogy az ember szabadsága a legmagasabb értelemben biztosított. Mivel a képek nem köteleznek, az ember felveheti őket, dolgozhat velük, vagy egyszerűen otthagyja őket az archívumokban.

Ate Koopmans

 

1983. június 17., Forest Row, Anglia

Fordította Scherak Mária


Ate Koopmans (1931-2002) a Holland Antropozófiai Társaság vezetője volt.


* Erről és a Kalevaláról lásd Rudolf Steiner Az ember kapcsolata az elemi világgal (GA158), valamint Göllner Mária műveit.

 

K

 

K