„Igazi goetheanista, aki már kora gyermekségében megfigyelte a növények és állatok növekedését, a madarak tollazatának színét, és más hasonlókat." (Göllner Mária)


GL

Göllner Lajos

* 1898. szeptember 24., Budapest
1982. augusztus 1., Budapest


Édesapja Göllner Aladár fogorvos, édesanyja vetési Szabó Mária (1872-1935) volt.


A Göllner-gyerekek öten voltak testvérek, köztük az egyik ismert Mária (1894-1982), a magyar antropozófia és Waldorf-oktatás úttörője.

Göllner Lajos Budapesten kezdte orvosi tanulmányait, diplomája után a nőgyógyászati klinikán kezdett dolgozni. Később Rostockba ment, második diplomáját ott szerezte meg, 1929-ben.

Praxisát Budapesten, a II. számú belklinikán kezdte. Idővel a Veress Pálné utca 10. sz. alatti lakásukban nyitotta meg belgyógyászati és fogorvosi rendelőjét.

Felesége Gallasz Mária volt; gyermekük nem született.

Göllner Lajos 33 évesen kezdett komolyan foglalkozni az antropozófiával. Dornachban hallgatott előadásokat, majd egy Ita Wegmannak írt levelében kérte, hogy Arlesheimben képezhesse magát. A doktornő válaszlevelében szívesen fogadta, így a fiatal doktor a legmegfelelőbb helyen sajátíthatta el az antropozófiai gyógyítást.

Ez a gyógymód és tanácsadás kiegészítőleg hatott „hagyományos" orvosi praxisára.

1933-tól élete végéig ő töltötte be a magyar Zweigleiter tisztségét.

Szabadidejében hegedült, hosszabb szabadságai alatt akvarelleket festett.

A negyvenes évek elején kapta meg behívóját; katonaorvosként a Délvidéken szolgált.

Ekkoriban diagnosztizált nála dr. Nikola Matijevich, dalmát antropozófus orvos gégerákot. Iscador-kezeléssel, majd egy műtéttel azonban túljutott az életveszélyen. A műtét után egy lyuk maradt a nyakán; ezt kendővel takarva, és azt összeszorítva tudott csak újra beszélni tanulni.

Göllner Lajos két naplót vezetett: az egyikben napi élményeit, a másikban álmait írta le.

Később nevét Enyingire változtatta; ennek okát több nézőpontból is megismerhettük: „a német megszállás alatt német csengésű nevét tüntető módon Enyingire változtatta" (Göllner Mária), „hasonló néven volt egy németbarát orvos" (Nagy Sándor), illetve „Szegeden ugyanezen a néven szerepelt az egyik orvos rokona" (Jankovich Mária).

A negyvenes évek végétől Magyarországon az antropozófusok katakomba-létre kényszerültek. Nagy Emilék kis-svábhegyi házát ekkor már államosították; előbb Török Sándornál, majd Göllner Lajosék lakásában tartottak munkacsoportokat, mivel - úgy hitték - az orvosi rendelő lévén nem állt megfigyelés alatt...

1963-ban felesége hosszabb gyengélkedés után kórházba került, majd műtéte után nem sokkal elhalálozott.

1964-től Göllner Lajos a rákkutatással foglalkozó arlesheimi Vereins für Krebsforschung tagja lett; nyaranta részt vett éves közgyűléseiken is. Ottani tapasztalataival az antropozófiai gyógyászat említése nélkül kezelte itthoni pácienseit a Svájcból becsempészett Weleda-készítményekkel; csaknem ezer rákos betegét gyógyította Iscadorral.

Később újra nősült, fiatal felesége ... Erzsébet (1928-1992) volt.

Göllner Lajos 1982. augusztus 1-én, a Ferenciek terénél, a metró mozgólépcsőjén hirtelen rosszul lett, és lezuhant. Eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol már nem nyerte vissza eszméletét.


Publikációi megjelentek többek között a német Der Merkurstab c. lap hasábjain is.



Írta Juhász József



„Antropozófus ismerőseim megismertettek egy kedves idős kollégával, Enyingi Göllner Lajossal, aki egészen más stílust képviselt a gyógyításban. Nyugodtabb, elegánsabb, a betegnek és magának is időt adó, az ember és a természet törvényeit ismerő és figyelembe vevő munkatársam természetes szerekkel történő gyógyítást végzett. Az akkori kor szellemének megfelelően mindezt titokban tette. Nagyon becsültem benne, hogy mindig arra biztatott: csak tanuljam a belgyógyászatot, ismerjem meg minél jobban a hivatalos gyógyítást. Meglepetésemre egyáltalán nem kritizálta a hivatalos medicina eredményeit. Rendeléseit látogatva hamar rájöttem, hogy a medicinát ő is tudja, de bizonyos esetekben sokkalta többet is tud annál. Kedvesen, szelíden, odafigyelve hallgatta a hozzá fordulók panaszait és életét, ráadásul megvizsgálta őket: ha a foguk fájt, akkor is megnézte a pulzusukat, megvizsgálta a hasukat, mert »a betegség nem mindig ott lakik, ahol a panasz«. Látszott rajta, hogy komolyan veszi a betegeit, és rendkívüli erővel próbál segíteni rajtuk: beszélgetéssel, diétákkal és gyógyteákkal, és az akkor még csak nagy titokban, Svájcból becsempészett Weleda gyógyszerekkel. Mindig érződött, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a környezettel, az égiekkel, és saját magunkkal elveszített összhangot helyre lehessen állítani. Személyisége, hozzáállása miatt a betegei ragaszkodtak hozzá, kifejezetten szerettek rendelőjébe járni, mert érezték: dr. Enyingi Göllner Lajos igazán a gyógyítójuk.” (Dr. Jakab Tibor)