Egy nemzetség, a Goldner család szép gót stílusú házban élt, Freyberg városában. Másokhoz hasonlóan Goldnerék sem tudták a létükre mért csapást kiheverni, több nemzedéken át kultivált bányász-szakértelmük hasznavehetetlenné vált, teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek. 1555. év Szent Mihály-napján kihirdették az augsburgi vallási békét. Ez a fejlemény a családot megrázta, és kétségbeesett döntésbe hajszolta. Elhatározták, hogy elhagyják hazájukat, a pompázatos Goldner-féle házat, és elhagyják szeretett kenyérkereső foglalkozásukat, amiről egykor a nevüket is kapták. A döntés rettenetes belső válságot okozott, elvette életkedvüket, hiszen aki hozzászokott az aranybányász életéhez, soha igazán nem tudott más életpályát a maga számára elképzelni. Ez a munka mindig is tekintéllyel, tisztességgel járt együtt. Az augsburgi vallási béke kimondta, hogy az alattvalónak alkalmazkodnia kell hűbérura vallásához (cuius regio, eius religio). A Goldner-család számára ez volt az utolsó csepp a keserű pohárban. Elindultak, hogy olyan országot keressenek, ahol az ember minden lelkiismereti kényszertől mentesen, szabadon élhetett. Nem kívántak kényszerből pápista vagy lutheránus vallásban élni, egyszerűen szabadon keresztények akartak maradni, mint az őskeresztények. Továbbá olyan ország után kutattak, ahol a föld mélye még gazdag volt aranyban. Így találtak rá Magyarországra. ..."

 

GM

Göllner Mária

*1894. november 13., Budapest
1982. január 19., Basel

 

Dr. Göllner Aladár (19??-1927), tekintélyes orvos volt, felesége, Szabó Mária (1872-1935) kivételesen művelt, széles látókörű asszony. Az ő házasságukból született Göllner Mária.

120

„Gimnáziumi éveiben az osztály egyik első tanulója volt, de szabad idejében kedvelte a sportot, a társaságot, bálokra járt, úszott, teniszezett, korcsolyázott, és a világ szemében feltűnően szép lánynak számított", írja majd emlékirataiban, fia, Nagy István.

GMA fiatal Mária érettségi után bölcsészhallgató lett, földrajzból, történelemből, filozófiából doktorált. Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai címen megjelent disszertációja volt első, nyomtatásban megjelent munkája.

„... Az egyik fiatal Goldner - fedőneve legyen M.A. - új útra lépett. Olyan vidéken nőtt fel, ahol a vend-kérdés még mindig kísértett egy kicsit. A vend-vidék lakói idetelepült szlávok voltak, alapvetően különböztek a magyaroktól. Amikor M.A. Goldner 15 éves lett, szülővárosában demonstrációkat szerveztek a vendek ellen. Iskolatársai a fiatal lánytól azt követelték, hogy szakítson vend származású barátjával, akihez pedig óvodáskora óta mély barátság fűzte. M.A. Goldner - környezetének szenvedélyes sürgetésének engedve - már majdnem hajlandó volt a szakításra, amikor édesanyja észrevette szándékát, és hosszan elbeszélgetett vele. Az eredmény hamarosan megmutatkozott. M.A. Goldner legyűrte magában a kezdődő antipátiát, az egész osztállyal felvette a harcot, és hűséggel kitartott vend barátja mellett. Ez volt M. A. Goldner első, szükséges győzelme önmaga felett. ..."

Az első világháború alatt kezdte meg munkáját a Vöröskeresztnél, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal és módosult körülmények között évtizedeken át folytatott.

A háború éveiben ismerkedett meg leendő férjével, a nála két évtizeddel idősebb, kétszer megözvegyült dr. Nagy Emillel, aki a század eleje óta rangos ügyvéd, képviselő volt, ismert tárcaíró, majd a Bethlen-kormányban igazságügyi miniszter. 1918. október 21‑én volt az esküvőjük.

NEGM

Első gyermekük, István, 1919. október 23-án született.

 

28. életéve küszöbén Göllner Mária élete fordulóponthoz érkezett.

„... A vend barát nem sokkal ezután elhagyta a meggyötört Magyarországot, különös módon éppen Szászországba került. Nem Freiburgba, hanem Drezdába, ahol szép, komoly életpálya várt rá. ... Amikor az első világháború után Magyarországon továbbra is kilátástalan körülmények uralkodtak, M.A. Goldner nem látott semmiféle kiutat a Nyugat alkonyából. Ekkor Drezdában élő vend barátja, aki addigra már egzisztenciát épített magának, meghívta abba a városba, ahol Novalis több hónapig élt, és ahol Raffael Sixtusi Madonnája látható. Az elszegényedett „csonka" Magyarországról Drezdába utazni, M.A. Goldner életében olyan horderejű esemény volt, amelynek jelentőségét a mai viszonyok között fel sem tudjuk mérni. M.A. Goldnert ebben az időben egyáltalán nem érdekelték a családi krónikák. Nem volt tudatában annak, hogy amikor Drezdába utazik, ősei földjére látogat el. Figyelmét kizárólag a jelen kulturális szimptómái kötötték le, és így történhetett - különféle tényezők leghihetetlenebb összjátéka által -, hogy Drezdában egy hatalmas termetű, heidenheimi származású fiatalemberrel találkozott, aki a Botanikus Vándor tanítványa volt. ..."

Göllner Mária tehát a drezdai Operában ismerkedett meg Hans Reichert (cc1903-1957), német egyetemistával. Tőle hallott először a Goetheanumról és Rudolf Steinerről, akinek egyik könyvét a fiatalember neki kölcsönözte. „Ez A szabadság filozófiája volt, Rudolf Steiner számos műve közül az egyetlen, amely engem a filozófia fiatal doktornőjét akkor érdekelni és ösztönözni tudott. A benyomás, melyet rám gyakorolt, lassan egész életemet megváltoztatta."

Másfél évvel ezután férjének volt hasonló „véletlen" találkozása Hans Reichert-el, aki szintén bizalmába fogadta a fiatalembert, és ezután gyakori látogató lett Budapesten. Hans Reichert így a magyar antropozófia hírnöke lett...

RSGöllner Mária 1924 Nagypéntekén juthatott ki először a svájci Dornachba, az antropozófia központjába, ahol Rudolf Steiner fogadta őt, és haláláig számos, személyesen neki szóló ismertetést adott a magyarok szellemi történetéről.

Ugyanannak az évnek őszén még egyszer Dornachba utazhatott, és Rudolf Steiner összes, a tagok számára tartott szeptemberi kurzusait és előadásait is végighallgathatta. „Senki sem sejtette, hogy ezek lesznek az utolsók. Az utolsó pillanatban érkeztem hozzá. Röviddel ezután meg kellett halnia."

Ott lehetett az utolsó, Szent Mihály‑nap előestéjén 1924. szeptember 28‑án tartott búcsúelőadásán is.

„Rudolf Steinerhez fűződő földi életbeli kapcsolatom 1924 Nagypéntekén kezdődött, és 1924 Szent Mihály‑napján ért véget."

A fiatalasszony avval az elhatározással tért vissza Magyarországra, hogy alaposan elmerül Rudolf Steiner hatalmas életművében, és népe számára is hozzáférhetővé teszi azt. Ezt részben meg is valósította, és hazája kultúrkincsét legjobb erőivel gazdagította.

1926. február 20. Göllner Mária első jelentős hazai tevékenysége a Kis-Svábhegyi Waldorf Iskola és Internátus megalapítása volt.  A megvalósítást férje tette lehetővé. Saját házukat, gyönyörű parkosított kerttel, úszómedencével bocsátotta a tervezett iskola és internátus rendelkezésére, bérleti díj nélkül, sőt, az adóterheket továbbra is ő viselte.

1926. június 24-én megszületik második gyermekük, Sándor Rezső János.

 

KShegy35. születésnapján, 1929. november 13-án tartották az alapkőletételének ünnepségét az iskola parkjában. Az alapkőletétel versét Albert Steffen írta, és az ünnepi beszéd keretében ő maga is mondta el. Senki nem sejthette, hogy néhány év múlva itt Hitler‑csapatok és szovjet‑brigádok vívják majd véres csatáikat, és a smaragdzöld füvet az elesettek holttestei borítják.

Még 1929-ben, a fiatalasszony saját költségén megalapította az első magyar börtönújságot, mely a Bizalom nevet kapta. Azért is, mert feladatai közé tartozott, hogy az elítéltekben szellemi táplálékkal ébren tartsa a Gondviselés és az Isteni Világrend iránti bizalmat. A világban zajló politikai eseményekről is tájékoztatást adott, de csak tények közlésére szorítkozott. Egyszerű nyelven megírt novellákat, verseket, folytatásos regényeket, rövid lélegzetű esszéket tartalmazott. Göllner Mária ügyelt rá, hogy az elítélteket untató vagy bőszítő lapos erkölcsi szónoklatok ne kerüljenek a lapba. Beérte az antropozófiával árnyaltan átitatott írások morális és spirituális kicsengésével, mert tudta, hogy a propagandisztikus hang irritálhatja a börtön lakóit. A Bizalom nemcsak passzív szellemi táplálékot nyújtott a raboknak, hanem egyeseket aktív tevékenységre ösztönzött, mert ők is írhattak bele. Tizenöt éven át kéthetente jelent meg a lap: 1929 Karácsonyától 1944 Karácsonyáig, a címlapot Albert Steffen rajzolta.

Ebben jelent meg Göllner Mária ifjúsági regénye a Móres bácsi hegedűje, illetve beavatási regénye A nagy sárkányrend lovagjai, melyben először olvashatunk Mihály arkangyal lovagjairól: a Michaelitákról.

1930. május 6-án megszületik legkisebb fiuk, Miklós Kristóf.

1933. január 20-án Göllner Máriát a Tátrában súlyos baleset érte. Kristóf fiával sétált, másik kezét muffjába bújtatta. Hirtelen megcsúszott, és egész testsúlyával a homlokára zuhant. Agyrázkódást szenvedett, és hónapokon át nem hagyhatta el az ágyat. Szellemi képességei nem károsodtak az agyrázkódás következtében, betegségéből annyi maradt vissza, hogy minden lármára rendkívül érzékenyen reagált. Balesete után nagyot fordult a világ: harmadnapra Németországban a nácik jutottak hatalomra, az iskolát itthon is be kellett zárni. A német tanítók ebben az időben már nem kaptak munkavállalási engedélyt, haza kellett térniük a „harmadik birodalomba".

Ettől az évtől lett a hazai antropozófia vezetője Göllner Mária testvéröccse, Göllner Lajos, orvos; belgyógyász és fogorvos. (Később, a német megszállás alatt német csengésű nevét tüntető módon Enyingire változtatja.)

Göllner Mária ettől kezdve - immár háromgyermekes családanyaként - házukban és kertjükben tartotta előadásainak zömét. Innen áradt ki az antropozófia világszemlélete az ország különböző részeire.

OF-L1934 őszén dr. Otto Fränkl-Lundborg volt az első külföldi, aki nyilvános előadás-sorozatot tartott az antropozófia sarkalatos témáiról. Göllner Mária ezekben az években a Szentkirályi utcai tisztviselő kaszinó előadótermét bérelte ki, hogy a látogatottabb rendezvényekre a város szívében kerüljön sor, és az érdeklődőknek ne kelljen a Kis-Svábhegyre felmászniuk.

Szellemtörténeti trilógiája - A Népszokások, mondák és az ember (1939), A Kalevala titkáról (1940) és A magyar ősvallás és a kereszténység (1941) - képezi munkásságának még itthon, magyarul írt magvát.

A német és a szovjet megszállás között Göllner Mária még megjelent a kissvábhegyi rejtekhelyen, ahol olyan üldözötteket mentett férjével, akiket akkor életveszély fenyegetett (például Török Sándor), nekik Steiner János evangéliumáról tartott előadásokat.

A háború után lényegében lezárult magyar földön kifejtett antropozófiai tevékenysége, ideig óráig még tarthatott kurzusokat, köztük a nagyjelentőségű 1945-ös Pünkösdi előadásai, amiket ma minden szellemtudománnyal foglalkozó embernek el kellene olvasni. Ekkor mondta:

„Legyőzött nép vagyunk, s győzőinkhez, az oroszokhoz képest, öreg nép. Tudatosítanunk kell, hogy Rudolf Steiner magyar tanítványainak michaeli missziójához hozzátartozik az oroszokkal való odaadó, elmélyült és szeretetteljes foglalkozás, az ő szellemi fejlődésük érdekében."

Az általa létesített Genius Vállalat kiadásában Rudolf Steiner néhány munkájának magyar nyelvű megjelenését is kieszközölte, de ez nem tarthatott sokáig. Az antropozófiát a nácizmus és a kommunizmus is üldözte... „Férjemet a nácik hurcolták el, fiaimat üldözték, majd engem is. A háború vége szétrombolta létünk alapját. ... A családnak szét kellett szóródnia a világban, egymástól elválasztva, külön‑külön éltük meg az abszolút semmit, a teljes űrt, ami olyan sok ember sorsa lett."

Emigráció lett a sorsa Göllner Máriának, és legkisebb fiának, Kristófnak is. 1946 novemberében a Vöröskereszt megbízásából elhagyta Magyarországot, hogy egy gyermekvonatot kísérjen Olaszországba, és a rokkantgondozást tanulmányozza Svájcban. Azt tervezte, hogy feladata elvégzése után visszatér Budapestre, de a megváltozott körülmények arra kényszerítették, hogy feladja ezt a tervet és Svájcban maradjon. Karácsonykor a Goetheanumban már beszédet kellett tartania. Mind férje, mind idehaza maradt fiai (1948-ban már Sándor is emigrált) nyomós érveket felsorakoztatva lebeszélte őt arról, hogy hazatérjen, mert itthon semmilyen szellemi tevékenységet nem tudna kifejteni.

Svájcban eltöltött 35 éves szellemi munkásságáról ez az írás csak vázlatokban számolhat be. Keserű fájdalom emésztette, hogy elszakadt családjától, hazájától, legjobb barátaitól, a magyar antropozófusoktól, de szellemi vezetőként továbbra is inspirálta tanítványait. Anyagi gondokkal küzdött, fia szüntelenül betegeskedett, de egy fényes adománnyal kárpótolta a Sors: szellemi életének szentelhette minden idejét. Küldetése kenyérkereső foglalkozásává vált.

Kapcsolata a Vöröskereszttel nem szűnt meg. Azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy az Ifjúsági Vöröskereszt számára egy illusztrált kiadványt szerkesszen. Ezenkívül a Dons Suisse megbízásából egy gyermekújságot is szerkesztett Herz címen a háború által sújtott országok gyermekei számára; cikkeket, tanulmányokat írt, és előadások hosszú sorát tartotta; ekkor már Maria von Nagy néven. Alig akadt a német ajkú Svájcban olyan város, amelynek antropozófiai csoportja ne hívta volna meg ciklusok tartására, de előadott Nyugat Németországban, Londonban, Pozsonyban, és a déli féltekén is.

Pályája akkor delelt, amikor a baseli egyetem népfőiskolája felkérte, hogy minden szemeszterben tartson egy-egy előadás-sorozatot. A hatvanas évektől kezdve mintegy húsz éven át hangzottak el lelkesen látogatott és megbecsült előadásai. Az igényekhez mérten ott nem antropozófiáról értekezett, hanem egyéb kultúrtörténeti, képzőművészeti, irodalmi témákat választott, de beszélt a svájci misztikáról, a krisztológia különböző területeiről is. Az előadásban, az élőszóban megelevenedő és a hallgatóság felé kiáramló szellemi tartalom tolmácsolásában bontakoztak ki legmagasabb szinten képességei.

Feljegyzéseiből megtudjuk, hogy svájci előadásaival együtt, összesen csaknem kétezer előadást tartott. Az említett országokban saját nyelvükön, Pozsonyban magyarul, Ausztráliában és Új-Zélandon pedig angolul és magyarul is, mert ott élő honfitársaihoz anyanyelvükön szólt. Az ötödik kontinensen 8 hónapot töltött, ebből Új-Zélandon csaknem másfél hónapot. Ehhez még hozzá kell vennünk élete utolsó évtizedében, beteg szemei miatt minden feljegyzés nélkül, szabadon elmondott előadásait. És ha ezeket kiegészítjük Magyarországon elhangzott előadásaival, nagyzolás nélkül, tényként leszögezhetjük, hogy ebben a tekintetben is méltó tanítványa volt Rudolf Steinernek. Mert amit beavatott tanítómesterétől tanult, azt méltón adta tovább az antropozófiát kereső embereknek, csaknem hat évtizeden keresztül.

Három drámája Finnentöchter címen magyar fordítóra vár...

Ezalatt férje, Nagy Emil, nehéz időket élt át.

„Már nem volt azonban lehetséges, hogy megkapja a kiutazási engedélyt Magyarországról, ellenkezőleg, súlyos csapásokat kellett megélnie. Nem tudott elmenekülni. Soha többé nem láttuk egymást."

1951 májusában kitelepítették Budapestről, csak 1953 nyarán térhetett „haza", pontosabban, ahova befogadták. Lányainál, illetve Enyingi-Göllner Lajosnál lakott. 1956 nyarán súlyos hepatitisz-fertőzést kapott, és augusztus 20-án, Szent István napján, délelőtt 10 órakor meghalt.

AMGöllner Mária, ahogy befejezte munkáját a déli „hemiszférán", azonnal hozzákezdett új könyvéhez. Az Alfred Meebold emlékének ajánlott Dialog der Hemisphären (A hemiszférák párbeszéde), két kiadást élt meg Nyugat-Németországban, magyarul csaknem teljes egészében olvasható.

„Ebben a könyvben igyekeztem azokat a szellemtudományi összefüggésekből nyert tapasztalataimat rögzíteni, amelyeket nagy utazásom alatt éltem át. Úgy éreztem, hogy sok olyasmire bukkantam, amiről még soha nem írtak, és nem hoztak nyilvánosságra."

Göllner Máriát a hatvanas évek közepétől egy ritkán fellépő és gyógyíthatatlan szembetegség kínozta, így a hetvenes évektől fokozatosan lezárult előle a külvilág. Tizenkét munkatársa tette lehetővé számára, hogy munkáját továbbfolytassa; vakon diktált nekik. Ám a megpróbáltatások még nem értek véget.

Legidősebb fiát, Istvánt, Magyarországon politikai okok miatt börtönbe zárták; legkisebb fia, Kristóf, 1973-ban, Portugáliában, szívinfarktusban halt meg; Sándor Ausztráliában élt, vele már nem találkozhatott.

1976-ban Szilágyi Jenőné több magyar antropozófussal együtt Pozsonyba utazott, a magyarországi antropozófia helyzetének és a Társaság ügyeinek megbeszélésére.

GMGöllner Máriát 1980 Karácsonyán tüdőgyulladással, gyomormérgezéssel és enyhe agyvérzéssel kórházba szállították, ám állapota néhány hét után valamelyest javult. Egy évet töltött a baseli Merian Inselin kórházban. Barátai, egykori tanítványai sűrűn látogatják, és felolvasnak neki. A Sors még lehetővé tette, hogy személyesen búcsút vegyen legidősebb fiától, sógornőjétől, testvéreitől és néhány magyar barátjától. Élénken társalgott velük, de már csak a hangjukról ismerhette fel őket.

 

1981 decemberének utolsó napjaiban Göllner Mária állapota hirtelen rosszabbodott, és 1982. január 19-én délután 4 órakor visszatért Teremtőjéhez.

 

„1981 Mihály napján kétszer felolvastam neki Rudolf Steiner Utolsó Beszédét. Ezután még azt kívánta, hogy az 1924. szeptemberében tartott többi előadását is felolvassam. A Merian‑Iselin kórházban minden szerda délelőtt egy nyugalmas helyet kerestünk magunknak. Marianak először nehezére esett a nem könnyű tartalmakra koncentrálnia. De azután hirtelen egészen jelen volt és meglepő kérdéseket tett fel. Amikor az adventi hetekben a wartburgi dalnokháborúról olvastam fel neki, még azt hangsúlyozta: nagyon fontos ez. Beszélnünk kell még erről.

Számomra nagy ajándékot jelentettek a hetenkénti találkozók életének utolsó fél évében. Ha Nagy Mária nem is tudott sokat beszélni, erős személyiségéből érezhető kezdeményező erő áradt. Életrajzában utal arra a karmikus segítségre, amit minden nehéz helyzetében megtalálhatott. A megfelelő pillanatban megjelentek a megfelelő emberek. Élet‑visszapillantásában rámutat arra, hogy olyan működést élt meg sorsában, aminek áttekintése, tervezése és hatóereje minden emberi tudást és értést messze felülmúl, és egyes emberek jóságával kapcsolódott össze. Átélte azt, hogy „ez a megismerés az élet próbatételeivel és porig sújtó csapásaival életutam elsőrendű értelme volt. ... Egész valóm minden erejével szeretném ennek a működő erőnek legmélyebb köszönetemet kifejezni."

Maria tudatában volt annak, hogy ebben a sorsműködésben a feltámadott Krisztus szabadon hagyva, segítve és felegyenesítő erővel hat. Kezdetleges és tökéletlen munkatársai lehetünk Krisztusnak ebben és a halál utáni életben. Ebben az értelemben ápolhatjuk és szívünkben elevenen őrizhetjük meg Mariaval a kapcsolatot." (Hans Buser)

 

NEGM

 

Válogatott műveinek magyar fordításai a Michaeliták - A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata c. kötetben olvashatóak.

Írói hagyományait méltó módon folytatta István és Kristóf fia.

 

A piliscsabai Dr. Göllner Mária Waldorf Egyesület kegyelettel őrzi nevét.

 

 


 

 

A Nagy és a Göllner család

 

Nagy Emil

*1871. november 16., Kaposvár
†1956. augusztus 20., Budapest

 

Göllner Mária

*1894. november 13., Budapest
†1982. január 19., Basel

 

Göllner Lajos

*1898. szeptember 24., Budapest
†1982. augusztus 1., Budapest

 

Nagy István

*1919. október 23., Budapest
†1992. október 12., Budapest

 

Nagy Sándor Rezső János

*1926. június 24., Budapest

 

Nagy Miklós Kristóf

*1930. május 6., Budapest
†1973. július 26., Funchal

 

 


 

 

Göllner Mária művei

Göllner Mária néven:

  • Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai (Budapest, 1918)

Nagy Emilné dr. Göllner Mária néven:

  • Karácsonytól Karácsonyig (Budapest, 1920)
  • A halál a magyar mitológiában és a költészetben (Budapest, é.n.)
  • Móres bácsi hegedűje (In: Bizalom, 1931/20.sz. - 1932/1.sz.; Budapest, 1932, Kissvábhegyi Iskola Egyesület)
  • A nagy sárkányrend lovagjai (In: Bizalom, 1939/21.sz. - 1940/14.sz.)
  • Népszokások, mondák és az ember (Budapest, 1939, Genius)
  • A Kalevala titkáról (Budapest, 1940, Magyar-Finn Társaság)
  • A magyar ősvallás és a kereszténység a magyar népmese tükrében (Budapest, 1941, Genius)
  • Beszélgetések a Kalevala világnézetéről (Budapest, 1943, Pázmány Péter Tudományegyetem)

Maria von Nagy néven:

  • Die Geige des Alten Moresch (In: Basel, 1948, Herz)
  • Das Marienkäferchen (In: Basel, 1948, Herz)
  • Sterngeige (In: Basel, 1950, Herz)
  • Tagebuch für Knaben und Mädchen (Zürich, 1950)
  • Finnentöchter. Drei Kleindramen aus Welkriegszeiten (Augsburg-Basel, 1952, Brigg Verlag)
  • John the Baptist and John the Evangelist (1955, magánkiadás);
  • Keresztelő János és János evangélista (Budapest, é.n., kézirat)
  • Rudolf Steiner über den Selbstmord (Dornach 19521, 19982)
  • - N. Christoph de Nagy: Die Wandbilder der Scrovegni-Kapelle zu Padua: Giottos Verhältnis zu seinen Quellen (Bern-München, 19621, Francke Verlag, Heidenheim ˛19632)
  • Dialog der Hemisphären. Eine kulturbiographische Skizze 1212-1952 (Schnaitheim-Heidenheim a.d. Brenz, 19632, Verlag Theilacker)
  • Register zu dem Essaywerk von Albert Steffen (Bern-München, 1970, Francke Verlag)
  • - N. Christoph de Nagy: Die Legenda Aurea und ihr Verfasser Jacobus de Voragine (Bern-München, 1971, Francke Verlag)
  • Dante und Brunetto. Vorspiel zum letzten Fresko von Giotto (Bern-München, 1974, Francke Verlag)
  • Rudolf Steiner über seine Letzte Ansprache, über Ungarn und über die Schweiz - Memoiren I. (Brugg, 1974, Genius Verlag)
  • Über den Tod von Albert Steffen, Béla Bartók, H.D. - Memoiren II. (Bern-München, 1978, Francke Verlag)
  • Die Entstehung und das Wirken des Wahren Rosenkreutzertums (h.n., 1980, kézirat)

A Das Goetheanum folyóiratban megjelent írásai:

  • Attila (1936)
  • Über die Pflege des Vertrauens (1947)
  • Über das Zwischenspiel im „Hamlet" und in den „Märtyrern" (1947)
  • Einiges über die Kriegsinvalidenfürsorge I-II. (1947)
  • Jean Cocteau: „Der Doppeladler" (1947)
  • Väinämöinen (1947)
  • Kraftquellen in der Erziehung zum Sozialen (1949)
  • R. Steiner und der Nachlaß Nietzsches (1950)
  • Zwergwüchsige Menschen (1951)
  • Die Strafkolonie auf der Teufelsinsel wird aufgelöst... (1952)
  • Gedächtnis und Nervosität (1952)
  • Rudolf Steiner über den Selbstmord I-III. (1952)
  • Zum 130. Geburtstag Gregor Mendels (1952)
  • Raffael und der Osten (1952)
  • Amos Comenius und Francis Bacon (1953)
  • Die große Reise der Sixtinischen Madonna (1953)
  • Das Königskostüm der griechischen Tragödie (1954)
  • Gruß an die Dichterin M. Modena anläßlich ihres 60. Geburtstages (1959)
  • Die Polarität Giotto-Dante (1961)
  • Die „Akasha-Chronik" im Christentum (1961)
  • Das Sterben bei Ibsen und Strindberg (1961)
  • Ringen um die Verbindung mit dem toten Freund (1961)
  • Debussy: Pelléas et Mélisande (1961)
  • Für Franz Liszt (1962)
  • Die Oper. Das Gesamtkunstwerk und das moderne metaphysische Drama (1962)
  • „Die Wandbilder der Scrovegni-Kapelle zu Padua" (1963)
  • Das „A" als Auferstehungsgeste in der Koptischen Kunst (1964)
  • Zum Tode von Fr. E. Sillanpää (1964)
  • „Wer Wind sät, wird Sturm ernten". Hosea (1964)
  • R. Steiner über „Die Tragödie des Menschen" von Imre Madach (1964)
  • Was uns alle an dem amerikanischen Dichter Ezra Pound angeht (1966)

Egyéb:

  • Der Weg des Arztes Lajos Enyingi-Göllner, zu einer Erweiterung der Medizin über Budapest - Rostock - Arlesheim (In: Der Merkurstab 1973/26)

 

Irodalom:

  • Michaeliták. A magyar népszellem és az antropozófia (Ispánk, 2000, Arkánum Szellemi Iskola)

 

M

 

A külön nem jelölt idézetek Göllner Mária írásaiból valók.


Összeállította Juhász József