„Elutasítanák a hármas tagoltság eszméjét, éppen azért, mert a szellemi világból hozták elő..."


Arthur Polzer-Hoditz

Károly császár

(részlet)


Eleinte visszafogottan és kétkedve viselkedtem, de Rudolf Steiner egyik idevágó memoranduma, amelyet átadtak nekem, rábírt, hogy alaposan tanulmányozzam. Meg akartam vizsgálni a gondolatokat, a forrástól kezdve, ahonnan származtak, amely távol állt tőlem, nem csupán objektív értékük miatt, hanem keresztülvihetőség és alkalmazhatóság tekintetében is. Az volt a benyomásom, hogy olyan javaslatról van szó, amely - oly sok más javaslattól eltérően - teljes mértékben számol az eljövendő idők gyakorlati követelményeivel... Felismerni véltem, hogy a rendszer alapját alkotó gondolat alapjában véve helyes, és így arra következtettem, hogy objektíve megvalósíthatónak kell lennie - bármilyen nehéz is lehet valóra váltani. Szükség lenne azonban arra, hogy a népek meggyőződéssel működjenek közre ebben. Mindenekelőtt arra lenne tehát szükség, hogy a gondolat helyes voltáról meggyőzzék az emberiség nagy részét. Nem elegendő egy önmagában véve helyes gondolatot megfogalmazni, valóra váltásához meg kell nyerni a széles tömegeket is, és így kell az ideák világából áttelepíteni a valóság szilárd talajára. Kezdettől fogva úgy éreztem azonban, hogy csaknem általánosan elutasítanák a hármas tagoltság eszméjét, éppen azért, mert a szellemi világból hozták elő, és a régről hagyományozott állapotokról, fogalmakról és gondolkodásbeli szokásokról való lemondást jelentette, nevezetesen olyan időszakban, amikor úgy vélték - 1917-ben ez volt még a helyzet -, hogy nem kellene túlságosan messze eltávolodni a megszokottól. Még ma sem szerezhetnének benyomást arról, hogy belátható időn belül érvényesíthető-e a hármas tagoltság rendszere, pedig ma már bőven volt alkalma az emberiségnek felismernie, hogy egyenesen elemi erővel roppannak össze a régi dolgok. A gondolat meggyőződéses hívei 1917-ben, amikor megismerkedtem a gondolattal, abból a véleményükből indultak ki, hogy Közép-Európa népei nem gördítenek majd akadályokat annak az embernek [Rudolf Steinernek] a programja elé, aki felfedi a Nyugat világháborút lángra gyújtó, titokban működő erőit, amelyeket még készenlétben is tartott, aki békejavaslatként egy emberiséget felszabadító programot hozott a Kelet népei számára, hogy a béke kérdését megoldja vele. Önmagukban véve ezeket a gondolatokat is helyesnek tartottam. A meggyőződésem már régóta az volt, hogy a minket megsemmisíteni kívánó erőket szellemi offenzívával hatástalaníthatjuk csupán, és hogy a nemzeti és nemzetiségi problémáink megoldását magunknak kellene kézbe vennünk egy nagyvonalú program összeállítása révén, megakadályozandó, hogy ellenfeleink „oldják meg"azokat, éppenséggel járatlan és ellenséges módon. Mégsem tudtam igazán hinni benne, hogy ellentmondás nélkül fogadták volna el a hármas tagoltság programjának meghirdetését, még akkor sem, ha mértékadó helyről történt volna, sőt inkább - ahogy mondani szokás - azt a véleményt voltam hajlamos elfogadni, hogy az önmagában véve is nehezen fölfogható gondolatot, amelynek valóra váltása is nehezen képzelhető el, szinte általánosan elutasítják majd, és ennek következtében nem érte volna el azt a hatást, amelyet a program meggyőződéses hívei elvártak tőle. Bár jómagam, megértve a gondolat jelentős voltát, személyes véleményemet a dolog megvalósíthatóságáról szívesen alárendelném azok bizonyára jobb áttekintő képességének, akiktől a gondolat származott, és a véleményem ténylegesen az volt, hogy az eszme mértékadó helyről történő közzététele nagy sikereket érhetett volna el - mégsem voltam képes véleményemet meggyőződéssé tömöríteni.
Ezért tehát mindaddig nem tudtam rászánni magamat az üggyel kapcsolatos határozott állásfoglalásra, amíg olyan hivatalt viseltem, amelyet nem volt szabad meggyőződéssé nem vált vélemények kinyilvánítására felhasználnom.

[...]

Egy emlékiratot írtam, és 1918. február 17-én „Felséged legmagasabb kezeihez és felbontásra" címzéssel, lepecsételt borítékban küldtem el. Este meglátogattam Seidlert, aki eleinte meglepettnek látszott, mert valójában azt hitte, hogy a személyem miatt jöttem sürgetni. Azzal nyugtattam meg, hogy a Felség idevágó megjegyzéseit közöltem vele, a továbbiakban pedig tudomására hoztam, hogy a közeli napokban kap majd egy írást a császártól, amelyet én írtam, és annak tartalmáról kívánom most röviden tájékoztatni. Még 1917 novemberében, közvetlenül a lemondásomat követően egy több órás audiencián kifejtettem a Felségnek a szóban forgó eszmét, és Ő most visszatért rá. Magához hívatott és ezekkel a szavakkal fogadott:

- Bocsásson meg, hogy most csupán egészen rövid időre fogadhatom, de rengeteg dolgom van. Csupán röviden szeretném kikérni a véleményét egy politikai dologban. Czernin grófnak szüksége van most nemzeti függetlenségre. Annak idején, amikor Ön ezért síkraszállt, ez bűntett volt még, most egyszerre szükség van rá és sürgős. A lemondása után nekem tett javaslatára gondolok. Sajnos a rövid összefoglalása nincs már a kezem ügyében...

Lemondásom után, szabadságom alatt foglalkoztam a társadalom élő szervezete hármas tagoltságának gondolatával, és végiggondoltam, milyen módon valósítható meg. Olyan helyzetben voltam tehát, hogy a miniszterelnöknek ezúttal nagyon konkrét javaslatokat tehettem. Seidler igen figyelmesen meghallgatott, és a dolgot nagyon behatóan megbeszélte velem. Igazán nem tudtam hinni benne, hogy lesz valami az ügyből, hiszen végső soron még azok számára is kétesnek tűnhetett, hogy kormányprogram tárgyává tegyenek-e egy ennyire új gondolatot, melynek felvételére a világ még semmilyen módon nincs felkészítve, akik teljes mértékben meg voltak győződve arról, hogy az államélet formáit alaposan meg kell reformálni. Elmondták nekem, hogy a gondolattal Kühlmannt is megismertették, és érdeklődött iránta a későbbi német birodalmi kancellár, Max von Baden herceg is, aki erről dr. Steinerrel személyesen is tárgyalt. De nem lépett fel ezzel egyikük sem. Ezt meg is tudom érteni. A személyes véleményem az volt, hogy az idő éppen akkor volt alkalmas nagy gondolatok és csak nagy gondolatok felvételére, és nem származott volna hátrány belőle, ha bevetettek volna a világba, még ha hirtelen is, egy ilyen gondolatot. Talán rávetették volna magukat és darabokra szedték volna... De ott lett volna. A világnak foglalkoznia kellett volna vele, és ha jó volt, végül is helytállt volna. Megérdemelt volna egy kísérletet. De jómagam is csak akkor tanácsolhatnék ilyen kísérletet, ha teljesen biztos lennék benne, hogy az eddigi út romlásba visz minket, és menekvést ebből csak egy tökéletes változás nyújthat csupán. „A népek önrendelkezése és felszabadítása" tisztességtelen programjával szemben, amelyet forradalmat keltve Nyugatról dobtak bele a világba, és amelynek vetései már ki is keltek Oroszországban, egy ugyanolyan nagy lendülettel rendelkező szellemi offenzívát kellett volna szembeállítani. Csak ez tartóztathatta volna fel a nem csupán minket, hanem egész Európát is elöntéssel fenyegető, láthatóan közeledő katasztrófát. A Seidlerrel folytatott beszélgetés óta nem hallottam többé az ügyről.

Fordította Göröntsér Márton


Forrás:

Arthur Polzer-Hoditz: Kaiser Karl. Aus der Geheimmappe seines Kabinetschefs. Wien, Amalthea Verlag, 1928

Arthur Polzer-Hoditz: The Emperor Karl. Translated by D. F. [Dorothy Fraser] Tait and F. S. [Frank Stewart] Flint. London, New York, Putnam [1930]



Arthur Polzer-Hoditz könyvének angol fordításából kimaradtak a hármas tagozódásról szóló részek és Steiner Memorandumainak szövegei is.







Arthur Polzer-Hoditz

1870. augusztus 2. - 1945. július 24.

1900-1917 között a császár kabinetfőnöke volt.